BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyenesbe került a Commerzbank

A pénzügyi világválság óta először fizet osztalékot a Commerzbank. A második számú német hitelintézet a vártnál is jobb, 187 millió eurós negyedik negyedéves eredményt mutatott fel, szemben az egy évvel korábbi 280 milliós veszteséggel, az egymilliárd eurót átlépő éves nyereség pedig mérföldkő a bank történetében. A bevételek ugyancsak egymilliárddal 9,8 milliárd euróra nőttek, jelezve, hogy a pénzintézet átalakítása gyakorlatilag véget ért. Emlékezetes, hogy a bank a német állam 18,2 milliárd eurós mentőcsomagja révén tudott talpon maradni a 2008-as válság idején, az irányítást akkor átvevő, idén lejáró szerződését meg nem újító Martin Blessing értékelésében kiemelte, hogy stratégiájuk sikert hozott, visszaállították stabil növekedési pályájára a pénzintézetet. A vezérigazgató a 2015-ös év után részvényenként 20 centes osztalék kifizetésére tett javaslatot, a bejelentés hírére az árfolyam 13 százalékot erősödött, azaz ledolgozta a héten elszenvedett 12 százalékos veszteségét (a bank papírjait is megviselték a Deutsche Bank esetleges fizetésképtelenségéről szóló híresztelések). A Commerzbank újjászervezése során 2012-ben létrehozott egy belső, „rossz bankot”, ahová besöpörte a kockázatos vagy már leírásra szoruló hiteleit. Az itt felhalmozott 160 milliárd euró összértékű portfólióból 2015 végére 63 milliárdnyi maradt, ebből 46 milliárdnyit „fizető szintre” hoztak vissza, ezeket ismét az anyabankhoz csoportosítják át, a maradék kezelésére pedig egy új egységet hoznak létre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.