BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Lloyds Banking Group

Kellemes meglepetéssel szolgált a befektetőknek a brit pénzintézet, a Lloyds Banking Group: a tavalyi évre 8,1 milliárd fontos profitot jelentett tegnap, 5 százalékkal magasabbat, mint egy évvel korábban. Az eredmény jelentősen felülmúlta az átlag 6,4 milliárd fontos elemzői várakozást. A bank tavaly fizetett először osztalékot több mint hat év után, most pedig közölte, a tavalyi év után 2,25 penny normál osztalékot fizetne, emellett pedig a részvényesek 0,5 penny rendkívüli osztalékot is kapnának. Ezzel összességében 2 milliárd fontot fizetnének ki a részvényeseknek. A társaságot a brit kormány mentette meg a csődtől még a 2008-as pénzügyi válság idején 20,5 milliárd font adófizetői pénzből. A részvények

9 százalékkal értékelődtek fel a csütörtöki kereskedésben.


A nap vesztese: Best Buy

Jelentős esést produkáltak tegnap a Best Buy részvényei, miután a vállalat közzétette negyedéves eredményeit. A negyedik pénzügyi negyedévben a cég részvényenként 1,4 dolláros eredményt ért el, ami meghaladta az elemzői várakozásokat. Az árbevétel az egy évvel korábbi 14,21 milliárd dollárról 13,62 milliárd dollárra csökkent, ez is az elemzői várakozások felett alakult. A menedzsment folyó negyedévre adott előrejelzései ugyanakkor kiábrándították a befektetőket, az egy részvényre jutó tisztított eredmény ezek alapján 31-35 cent lehet, míg az elemzői várakozásokban 39 centes eredmény szerepelt. A Best Buy bejelentette azt is, hogy negyedéves osztalékát 22 százalékkal emeli meg, 45 cent rendkívüli osztalékot fizet, továbbá 1 milliárd dolláros sajátrészvény-vásárlási programot hirdetett meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.