BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pozitív tartományban a PannErgy

Közel húsz százalékkal magasabb árbevételt ért el a PannErgy-csoport 2015-ben, mint egy évvel korábban, pont ennyivel folyt be több a geotermikus hő miskolci értékesítéséből. Ennél jobban nőtt az eladott mennyiség, hiszen a borsodi megyeszékhely 2014 októberétől több mint 20 százalékkal csökkentette a hatósági energiaárakat.

A tavaly novemberben elindult győri geotermikus hőszolgáltatás értelemszerűen még csak szerényebb forgalmat produkált, míg a társaság két kisebb volumenű projektje eltérően teljesített: Szentlőrincen 8 százalékkal nőtt a hődíjból és villamosenergia-értékesítésből származó árbevétel, Berekfürdőn viszont 9 százalékkal csökkent, igaz, ebbe belejátszott, hogy a település gyógyfürdőjét átépítették, így az kevesebb hőt igényelt. A tavalyelőtt veszteséges PannErgy a 2015-ös évet már nyereséggel zárta. Annak ellenére, hogy közvetlen költségei – egyrészt a megnövekedett hőértékesítéshez kapcsolódó fűtési költségek változásának, másrészt a már aktivált geotermikus beruházások nagyobb közvetlen amortizációjának hatására – csaknem húsz százalékkal emelkedtek. Értékesítésének közvetett költségei pedig másfélszeresükre ugrottak egy egyszeri tétel, a kutatás-fejlesztés know-how-jának és tárgyi eszközeinek, immateriális javainak értékcsökkenése miatt.

Ám mindezeket bőven ellensúlyozta, hogy a PannErgy készpénzállománya 2015 végére több mint 1,1 milliárdra emelkedett, elsősorban a győri beruházás befejezésének, illetve a több nagy értékű eszköz – egy debreceni ingatlanrész, egy know-how, a DoverDrill Mélyfúró Kft. önjáró fúróberendezése, valamint a Kistokaj külterületén található visszasajtoló kút és annak hasznosításával kapcsolatos jogok – értékesítéséből befolyt bevételeknek köszönhetően.

Az is javította a cég eredményét, hogy devizahitelein tavaly kevesebb mint feleakkora árfolyamveszteséget szenvedett el, mint 2014-ben. Így még hosszú lejáratú kötelezettségeinek a megduplázódása is belefért, amelyet az okozott, hogy a PannErgynek teljes egészében le kellett hívnia a győri beruházást finanszírozó hiteleket. Más kérdés, hogy a társaság egy részvényre jutó saját tőkéje egy év alatt alig 1 százalékkal gyarapodott, 510 forintra, ez több mint negyven százalékkal magasabb a papírok múlt pénteki záróáránál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.