BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hajókat ad el az MKB

Viharos gyorsasággal értékesítené nyilvános pályázaton az MKB Bank leányvállalata 27, a balatonfüredi kikötőben parkoló hajóját.

Viharos gyorsasággal értékesítené nyilvános pályázaton a legkésőbb június végéig privatizálandó MKB Bank leányvállalata 27, a balatonfüredi kikötőben parkoló hajóját 60 millió forint plusz áfáért. A pályázati felhívást június 10-ig lehet átvenni az MKB Üzemeltetési Kft.-nél, a vitorlásokat mindössze egyetlen napon, június 14-én lehet megtekinteni, ajánlatot 17-ig lehet benyújtani, 23-án pedig már sor is kerülhet az eredményhirdetésre. Ha lesznek érvényes ajánlatok, akkor a nyertes a szerződést követő 15 napon belül veheti birtokba a hajókat.

A mostani kiárusítás összefüggésben van azzal, hogy az Európai Bizottság tavaly decemberben azzal a feltétellel hagyta jóvá a 2014 végétől szanálás alatt álló MKB reorganizációját, ha annak részeként a hitelintézet szigorú költségcsökkentési programot hajt végre. Alig két hónapja értékesítette a bank balatonfüredi oktatási és szabadidőközpontját.

Nem tartják magasnak az újságban meghirdetett úszóalkalmatosságok 60 milliós kikiáltási árát a Világgazdaságnak név nélkül nyilatkozó szakértők. Különösen hogy azok döntő többsége – az MKB Üzemeltetési Kft. illetékesének tájékoztatása szerint – forgalomképes, az utóbbi években folyamatosan használták őket, versenyeken indultak velük. A Sudár Regatta Racing típusú hajó például a tavalyi Kék Szalagon is hasította a vizet. Csupán az egyszemélyes, DN típusú, fából készült, körülbelül 30 éves jégvitorlás áll évek óta szétszedve – de a kft. szerint látszólag sérülésmentesen – a tárolóban.

Az MKB-s csomag legértékesebb darabjának szakértők a Krajcár nevet viselő, 1999–2000-ben épített 70-es Balatoni Cirkálót tartják. Egy ugyanilyen fajtát január közepén közel 25 millióért hirdettek meg az interneten, de ennyiért nem kelt el, ezért levitték az árát 15 millióra, ezen már vannak érdeklődők. A versenyeken bizonyított másik MKB-s hajó, az Elan 331 típusát mások 28,5 ezer euróért, azaz durván 9 millióért kínálják, az 1993-ban épített Dixie 32-es irányára pedig 7,6 millió. A többi MKB-s hajó reális ára szakértők szerint egyenként 1,5–4 millió között mozoghat.
Igaz, a vételárat az olyan tényezők is befolyásolhatják, hogy mikor épült a hajó, van-e motorja, valamint hogy rendelkezik-e érvényes hajólevéllel. Márpedig a 28 hajóból mindössze kettő – a Balatoni Cirkáló és a Dixie 32 – építési ideje szerepel a pályázati felhívásban, a többiek ezen adatai a hajólevelekből sem derülnek ki. Mi több, a Földvár II. nevű vitorlás kishajó és a tizenkét Kalóz típusú vitorlás esetében még az építtető sem ismert. A másik 13 hajó közül a legtöbbet, négyet a Style Jacht Kft., hármat a Navalia Kft. alkotott meg.

Érvényes hajólevéllel 11 vitorlás rendelkezik, közülük azonban kettőé a pályázat benyújtásának a határideje előtt lejár. Négy hajóé pedig már le is járt, míg a tucatnyi Kalóz vitorlás hajólevele nincs is érvényesítve.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.