BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszavett lendületéből a BUX

Enyhén esett a Budapesti Értéktőzsde fő mutatója, a tegnapi nap végén 35 779,27 ponton állt. A forgalom közepes volt, de azért még így is meghaladta a 8,5 milliárd forintot.

Csaknem fél százalékot esett tegnap a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX. A mutató 35 779,27 ponton állt a nap végén, a forgalom közepes volt, kissé meghaladta a 8,5 milliárd forintot. A nagypapírok közül három is esett, egyedül a Mol árfolyama emelkedett minimális mértékben, 0,07 százalékkal 21 810 forintra.

Fotós: Móricz-Sabján Simon

A legnagyobb forgalmú részvény az OTP volt, csaknem 3,3 milliárd forint értékben kereskedtek vele, árfolyama a nap végén 0,61 százalékos mínuszban 9283 forinton állt meg. Az OTP vezetői egyébként a mostani árakon is bíznak a papírban, Michnai András felügyelőbizottsági tag ugyanis két napja egy tőzsdei közzététel szerint 9228 forintos átlagáron 650 OTP-részvényt vásárolt. A Richter 2,1 milliárd forintos forgalomban 0,66 százalékot esett, s 7105 forinton zárt. A Magyar Telekom forgalma mindössze 188 millió forint volt, árfolyama pedig több mint egy százalékot csökkent, 468 forinton hagyta el a parkettet.

A forint tegnap tovább gyengült. Az euró ára 309 forint fölött ragadt, holott néhány napja még 306 forint alatt is volt az árfolyam. A dollár ára 277,5 forintra emelkedett, ami egy hónapos mélypontot jelent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.