BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rossz volt a hangulat, és alacsony a forgalom

A hét első három napjában elért 5 százalékos emelkedés után csütörtökön egész nap negatív tartományban tartózkodott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

A hét első három napjában elért 5 százalékos emelkedés után csütörtökön egész nap negatív tartományban tartózkodott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 0,4 százalékkal 39 963 pontra korrigált, rendkívül alacsony, 4,4 milliárd forintos forgalom mellett. Az utóbbit szakértők azzal magyarázták, hogy a hálaadás ünnepe miatt nem nyitottak ki az amerikai piacok, így az ottani befektetők nem kereskedtek.

A legnépszerűbb papír az Opus volt 1,1 milliárdos forgalommal, a kurzus 0,3 százalékkal 687 forintra mérséklődött. Az OTP 10 350 forinton stagnált, a Mol 1,3 százalékkal, a Richter pedig 0,1 százalékkal esett, míg a Magyar Telekom árfolyama 0,4 százalékkal emelkedett. A BUMIX 0,2 százalékkal került lejjebb.

A Mol szerződést kötött az ING Bank N. V.-vel, hogy a részvényfelaprózás után 38,9 millió részvényre kötött egy évvel ezelőtti szerződését elszámolja, egyben november 28-án kezdődő hatállyal legfeljebb ugyanerre a mennyiségre új ügyletet köt, melynek lejárata egy év. A vezető kínai indexek 17 hónapos mélypontra süllyedtek, miután a kormányzat új szabályokat tervez a vállalati adósságok csökkentése érdekében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.