BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól fizetnek a tőzsdén jegyzett román állami vállalatok

A költségvetési egyensúlytalanság miatt Bukarest idén is lefölözi az állami vállalatok tavalyi nyereségét. Egyes papírok két számjegyű osztalékhozammal kecsegtetnek.

Megkezdődhet az osztalékvadászat a romániai börzén, miután a román kormány idén is arra kötelezi a részben vagy többségben állami tulajdonú vállalatokat, hogy eredményük legkevesebb 90 százalékát osztalékként fizessék ki részvényeseiknek, illetve utalják az államkasszába. Az intézkedés, akárcsak tavaly, azt a célt szolgálja, hogy foltozzák a büdzsén tátongó lyukakat.

Forrás: VG

A román tőzsdén forgó legnagyobb vállalatok többsége állami tulajdonban lévő energetikai társaság, az eddig közzétett gyorsjelentések alapján a befektetőknek van okuk az örömre, hiszen 5–12 százalékos osztalékhozamra számíthatnak. Igaz, a prognózisokhoz képest egy-két cégnél jóval alacsonyabb lehet az összeg, így az átlag is elmarad a várttól. Ilyen például az Oil Terminal, ahol a piac 13,8 százalékos osztalékhozamot remélt, ám a profit 70 százalékkal esett éves összevetésben, ezért részvényenként mindössze 0,007 lejt fizet a cég, ami mindössze 4,5 százalékos osztalékhozamot tesz ki, annak ellenére is, hogy csaknem 10 százalékkal zuhant a részvényárfolyam a jelentésre. A 70 százalékban állami tulajdonban lévő Romgaz ellenben több mint 82 százalékkal növelte éves profitját, bevétele 34 százalékkal emelkedett, úgyhogy a legnagyobb osztalékot fizeti majd részvényeseinek, azaz elsősorban az államkasszába. A Transelectrica 2010 óta nem látott alacsony eredményről számolt be, profitja 90 százalékkal 26 millió lejre zuhant a 13 százalékkal növekvő bevételek ellenére, így az osztalék is messze elmarad a várttól.

Az érintett vállalatok menedzsmentje aligha örvend a kormányrendeletnek, hiszen miután Bukarest immár második éve csapolja le a nyereségüket, nem marad elég forrás fejlesztésekre, és az utóbbi években megszokott rendkívüli eredmények lassan apadásnak indulhatnak. A leginkább érintettek azok a cégek, amelyek nagy projektek fejlesztésébe kezdtek, köztük például a Nuclearelectrica, amelynek tervei között a cernavodai atomerőmű első blokkjának technológiai felújítása szerepel, aminek a forrásigénye 1 milliárd euróra tehető. Hasonló cipőben jár a Transgaz, a Transelectrica, a Romgaz és a Hidroelectrica is.

Az elemzők azonban egyelőre nem aggódnak a kifizetett osztalékok miatt, a romániai vállalatok többségének kasszájában ugyanis jelentős értékű készpénz pihen, így jut osztalékra és fejlesztésekre is.

A többletforrásokat a cégek eddig sem fordították fejlesztésre – jelentette ki egy konferencián Anton Anton energiaügyi miniszter. A tárcavezető szerint éppen a költségvetésbe befizetett összegek pörgetik majd fel a befektetéseket országszerte, hiszen ezek a források nem a társaságok számláin vagy államkötvényekben pihennek, hanem a gazdaságot táplálják.

Mindenhol nagyobb kifizetések várhatók

Globális szinten a részvényesek 1300 milliárd dollár osztalékot zsebelhetnek be idén, 7,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – derül ki a Henderson Global Investors jelentéséből. A legnagyobb összeget a tengerentúli társaságok osztják szét, átlagban 6,3 százalékkal nőtt, 438 milliárd dollárt tett ki a kifizetett összeg. Az ázsiai társaságok – a japán cégeket kivéve – 8,6 százalékkal többet, 140 milliárdot utalnak a részvényeseknek, míg Európában átlagosan 2,7 százalékkal nőttek az osztalékok.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.