BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlkölt a gyerekére a magyar

Egy felmérés szerint Európában a magyarok tartják a legfontosabbnak a következő generáció pénzügyi tudatosságra való nevelését, amire otthon is nagy hangsúlyt fektetünk.

Európában a magyarok tartják a legfontosabbnak a következő generáció pénzügyi tudatosságra való nevelését, amire otthon is nagy hangsúlyt fektetünk – derül ki az Intrum kutatásából.

A gyermeket nevelők 92 százaléka állítja, tudatos pénzhasználatra próbálják tanítani a fiatalokat otthon is.

Ezzel némileg szembemegy, hogy törődésünk közben néha túllépünk a pénztárcánk engedte határokon: a magyar családok 28 százaléka kért már kölcsön azért, hogy megvegyen valamit a gyerekének.

Fotó: AFP

Az adatokból az is kiderült, hogy az anyai szív megengedőbb: a női válaszadók körében 9 százalékponttal magasabb ez a mutató, mint a férfiaknál. Ugyanakkor a túlköltésben az apák erősebbek: csaknem 40 százalékukkal megesett már, hogy külső hatásra vásárolt a gyereknek olyasmit, amit nem engedhetett volna meg magának – a nőknél csak 30 százalék ez az arány.

A hazai válaszadók 40 százaléka úgy véli, már most jobb anyagi helyzetben van, vagy abban lesz, mint a szülei voltak. Különösen igaz ez a gyermeket nevelő családokra, körükben 6 százalékponttal magasabb ez a mutató, mint azok körében, akiknek nincs gyermekük.

A következő generációk helyzetét is optimistán látják: a családos válaszadók több mint kétharmada úgy véli, nem lesz rosszabb a gyermeke pénzügyi helyzete, mint amilyen most az övé.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.