BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól indult a kereskedés a magyar tőzsdén

Emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,30 pontos emelkedéssel, 35 943,94 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.

A BÉT tehát rácáfolt egy elemzőre, aki korábban arról beszélt, hogy enyhe csökkenéssel indulhat majd a kereskedés. Ahogyan azt Varga Zoltán elmondta, pénteken a tengerentúli kereskedésben elromlott a hangulat. A vezető részvények közül az OTP árfolyama megközelítette a 10 500 forintos szintet, ezért hétfőn negatív korrekció jöhet a bankpapír piacán. A Richter árfolyamában a következő napokban a 4900-4920 forintos sávot érdemes figyelni, ha a részvény árfolyama ki tud törni ebből a sávból, akkor jelentős tér nyílna meg a további emelkedés előtt – tette hozzá.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

A Mol árfolyamában oldalazásra, enyhe csökkenésre lehet számítani, míg a Magyar Telekom továbbra is a 400 forintos támasszal vívhat küzdelmet, amelynek letörése esetén minimum 10 forintos árfolyamcsökkenésre számíthatnak a befektetők – ismertette az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 318,73 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 35 943,64 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt.

  • A Mol 18 forinttal, 0,67 százalékkal 2710 forintra erősödött, 863,3 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,46 százalékkal 10 450 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 403 forintra emelkedett, forgalma 103,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 12 forinttal, 0,25 százalékkal 4882 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3878,21 ponton zárt pénteken, ez 30,94 pontos, 0,80 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.