Vihar söpör végig Olaszországon

Az elmúlt napokban ismét kiújultak az olasz adósságpályával kapcsolatos befektetői félelmek. Ennek következtében zuhanni kezdtek az európai bankrészvények, miközben az olasz hozamfelár a német kötvényekhez képest ismét 3 százalék környékén mozgott. A régebb óta piacon lévő szereplőkben felsejlik a 2011-ben látott adósságválság kiújulásának a lehetősége, akkor az a Berlusconi-kormány bukásához vezetett, miközben a tízéves állampapír hozama elérte a „csillagászati” 7 százalékot is.

A mostani olasz vezetés költségvetési ambíciói nem annyira expanzívak, a 2,4 százalékos tervezett hiány európai szinten nem tűnik magasnak, ráadásul az az érv is igaz, hogy a korábbi években számos más ország folyamatosan megsértette az EU elvárásait.

Emiatt vádolja az olasz kormány elfogultsággal Brüsszelt, amely szerinte bele akarja kényszeríteni Olaszországot az indokolatlan fiskális megszorításba.

Azt viszont már megszokhattuk, hogy az egyik legfontosabb feladat egy ország részéről a befektetői várakozások menedzselése. Az olasz politikusok harcias, konfrontálódó nyilatkozatai egy ilyen helyzetben nem segítenek, jobb lenne kevésbé harsányan, a gazdasági növekedésbe való beruházás szándékát erősebben kidomborítva kommunikálni.

Az olasz adósságszint kétségkívül magas, egy következő recesszióban pedig tényleg adósságspirálba kerülhet az ország, ám a probléma ma még kezelhető. Ha ezt sikerül elfogadtatni a piaccal, akkor a mostani részvénypiaci esés jó vételi pontot adhat – de persze nem zárható ki egy negatív forgatókönyv sem. Ez a befektetői fejekben fog eldőlni, az EKB csak akkor lép majd be a stabilizáció szándékával, ha az olasz felárak szárnyalása már más országokra is kihat, rontva a növekedési és az inflációs képet. Addig is érdemes olyan eszközöket keresni, amelyek nem rendelkeznek direkt olasz kitettséggel, árfolyamuk mégis sokat esett, ilyenek például egyes régiós bankpapírok.