BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok múlik az OTP-n a pénteki kereskedési napon

Erősen nyitott a Budapesti Értéktőzsde legfontosabb részvényindexe.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,04 pontos emelkedéssel, 38 716,49 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője korábban elmondta: csütörtök este tartotta kamatdöntő ülését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, amely a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a monetáris politikai kondíciókon,

ugyanakkor megerősítették, hogy decemberben további kamatemelést hajtanának végre.

Ennek hatására erősödött a dollár, a részvénypiacok viszont gyengültek.

A szakértő szerint a magyar tőzsdén támogató erő lehet az OTP, a bankcsoport a várakozásokat meghaladóan kedvező harmadik negyedévi jelentést tett közzé. Ugyanakkor az elmúlt napokban jelentősen erősödött a bankpapír, így kérdés, hogy mennyi erő van még a részvényben – tette hozzá.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjének kommentárja szerint bizonytalan kezdés után csütörtökön is jelentős emelkedéssel tudott zárni a BUX, főként az OTP és a Mol jó teljesítménye miatt. Továbbra is elsősorban ezt a két részvényt érdemes figyelni – jelezte.

A szakértő szintén úgy látja, hogy a kedvező OTP-jelentés hatására továbbra is lehet vételi erő a bankpapírban,

ugyanakkor az elmúlt napok lendületes emelkedése miatt nem lehet kizárni a profitrealizálást. A következő fontos technikai ellenállási szint 11 500 forint, amelyet a történelmi maximum követ 11 780 forintnál – tette hozzá.

A Mol árfolyamában 3066 forintnál látható akadály, ennek áttörése esetén azonban a 3120 forintos szint is elérhető lehet – közölte. A Richter és a Magyar Telekom jegyzésében az elemző nem vár nagyobb mozgást.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 515,45 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 38 713,45 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 42,8 milliárd forint volt.

  • A Mol 64 forinttal, 2,14 százalékkal, 3052 forintra erősödött, 3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 2,74 százalékkal, 11 250 forintra nőtt, forgalmuk 33 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal, 403 forintra csökkent, forgalma 515 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,18 százalékkal, 5435 forintra esett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.