BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Babaváró: már több mint 200 szerződést megkötöttek

A Magyar Államkincstár már majdnem ezer, a bankok által továbbított babaváró támogatás iránti kérelmet rögzített július elseje óta – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A bankok már több mint 200 szerződést megkötöttek, a szabadon felhasználható, kölcsönként induló támogatást igénylők 88 százaléka pedig a maximális 10 millió forintot kéri, amelyet jellemzően

otthonteremtésre, házfelújításra, autóvásárlásra fordítanak, de van, aki vállalkozást indít belőle.

Az igénylők között többen vannak, akik ikreket várnak, sőt egy családban hármasikrek születnek majd, valamint külföldről Magyarországra visszaköltözők is élnek a lehetőséggel – számolt be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, a támogatás igénybevételéhez a házaspár egyik tagjának legalább hároméves társadalombiztosítási (tb) jogviszonnyal kell rendelkeznie, amelybe a külföldön szerzett tb-jogviszony is beszámítható.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A visszajelzések szerint az ügyintézés a hivatalokban és a bankoknál is elég gyors, ráadásul a tb-igazolást nemcsak személyesen, hanem ügyfélkapun keresztül is lehet igényelni

– közölte Novák Katalin.

Szintén töretlen az érdeklődés a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása iránt, a múlt hétfői indulás óta már majdnem négyezer kérelem érkezett be, majdnem a fele elektronikus úton, hiszen a támogatás igénylése teljesen elektronikusan is lehetséges – közölte Novák Katalin. Hozzátette, sokan élnek továbbá a családvédelmi akcióterv július elsején életbe lépett másik két elemével, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) használt lakásokra is kiterjesztett kamattámogatott kölcsönlehetőségével, valamint a jelzáloghitelek elengedésének kibővített változatával.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.