BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

100 millió dollár feletti profitról számolt be a Tesla

Az egy évvel korábbihoz hasonlítva csökkent ugyan a Tesla Inc. amerikai elektromosautó-gyártó vállalat nyeresége a tavalyi negyedik negyedévben, de nőtt az egyszeri tételek nélkül számolt profitja.

A december végén zárult három hónapban a Tesla adózott eredménye 105 millió dollárra, részvényenként 56 centre csökkent az egy évvel korábbi 140 millió dollárról, 78 centről.

A szakértők által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélkül számolt részvényarányos eredmény eközben 2 dollárról 2,14 dollárra emelkedett.

A Tesla negyedéves bevétele 2 százalékkal, 7,384 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 7,226 milliárd dollárról.

Szakértők kisebb, 7,02 milliárd dolláros negyedéves bevétellel számoltak.

Fotó: AFP

A Tesla tavaly 367 ezer 500 autót adott el, ami mintegy 50 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és ezzel teljesítette a 2019-re előirányzott 360-400 ezer közötti célszámát.

A Tesla a tavalyi utolsó három hónapban 112 ezer autót adott át a kereskedőknek, 23 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A Tesla azzal számol, hogy tavalyhoz képest az idén 36 százalékkal több, mintegy 500 ezer autót szállít le.

A Tesla tőkeértéke átlépte a 100 milliárd dollárt

A cég az utóbbi három hónap alatt több mint duplájára drágult a tőzsdén, a befektetők bíznak a teljes elektromos járművek jövőjében.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.