BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,97 százalékos emelkedéssel, 33 173,40 ponton zárt pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 955,41 pontos, 2,97 százalékos emelkedéssel, 33 173,40 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde elemzője elmondta, hogy mind az európai, mind az amerikai részvénypiacok pozitív tartományban mozognak. Makrohírek nem voltak, és jelentősebb vállalati jelentések sem érkeztek, a hangulatot a gazdaságok fokozatos újranyitása, illetve a járványhelyzettel kapcsolatos optimizmus dominálta.

Az elemző szerint ez támogatóan hatott a hazai parkettre is, a BÉT emelkedéssel zárta a hét utolsó napját. A legjobban szereplő blue chip az elmúlt napok leggyengébb szereplője az OTP volt, mely több mint 5 százalékos pluszban zárt, de valamennyi hazai nagypapír pozitív tartományban zárt – mondta.

  • A Mol 56 forinttal, 2,77 százalékkal 2076 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 450 forinttal, 5,61 százalékkal 8475 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,50 százalékkal 372,50 forintra emelkedett, forgalma 962,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,26 százalékkal 6430 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3211,51 ponton zárt pénteken, ez 15,02 pontos, 0,47 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.