BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiugró csok-adatok az OTP-nél

Az idei év második negyedévében speciális helyzetben ért el kiemelkedő eredményeket az OTP Bank a CSOK, valamint a hozzá kapcsolódó lakáshitelek folyósításában. A járványügyi korlátozásokhoz alkalmazkodó ügyintézésnek köszönhetően sehol sem volt fennakadás, sőt 2019 azonos időszakához képest több mint négyötödével emelkedett a kereslet.

A vírus jelentette speciális körülmények ellenére 2020 második negyedévében

4546 családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) fogadott be az OTP Bank. Ezek összege 18,7 milliárd forint volt, a beérkezett kérelmek számában 81, míg összegében 84 százalékos volt a növekedés 2019 azonos időszakához képest.

„Kiemelten fontos célunk volt, hogy a járványhelyzetben is biztonsággal ki tudjuk szolgálni a megnövekedett ügyféligényeket. Ebben nem csupán a helyzethez idomuló eljárásrendek, de az állami támogatások területén felhalmozott speciális szakértelmünk is segítséget nyújtott. A támogatott konstrukciókat jól kiegészítik saját fejlesztésű hiteltermékeink, ezek segítségével még hatékonyabban tudjuk támogatni ügyfeleink lakáscéljainak megvalósítását”- nyilatkozta Kormos Zoltán, az OTP Bank otthonteremtési megoldásokért felelős vezetője.

Öt év, 222 milliárd forint

A családi otthonteremtési kedvezmény 2015. júliusi indulása óta több mint 62 ezer magyar családot segített otthoncéljai megvalósításában, a folyósított összeg pedig 222 milliárd forinthoz közelít.

Fotó: Shutterstock

A feltételrendszer 2016. január 1-én életbe lépett módosítása óta – csaknem 21 ezer ügyfél nyújtott be kérelmet, jelentős többségük 3 százalékos kedvezményes lakáshitelt is igényelt. Mint ismert, a CSOK-ot új lakás vásárlására vagy építésére, használt lakás vásárlására, bővítésére lehet felhasználni. Meglévő gyermekeik után a házastársak, élettársak és egyedülálló szülők, valamint a gyermeket vállaló házaspárok is igényelhetik. A pontos támogatási összegeket az alábbi táblázatok tartalmazzák.

Meghaladta a 40 százalékot a falusi CSOK-ot igénylők aránya

Az OTP Bank friss adatai szerint 2020 második negyedévében a CSOK-ot kérelmezők 44 százaléka igényelt falusi CSOK-ot. A tavaly júliustól elérhető konstrukció használt lakás és ház vásárlására és korszerűsítésére és/vagy bővítésére, valamint a meglévő ingatlan korszerűsítésére és/vagy bővítésére használható fel tanyán, birtokközponton vagy preferált kistelepüléseken. Egy gyermek után 600 ezer, kettő után 2,6, három vagy több után maximum 10 millió forint vehető fel. A falusi CSOK-nál megkötés, hogy a támogatás legfeljebb fele költhető el a vásárlásra, a fennmaradó részt a lakás bővítésére, korszerűsítésére kell fordítani. Meglévő lakás vagy ház bővítésére, korszerűsítésére egy gyermek után 300 ezer, kettő után 1,3, három vagy több után 5 millió forint falusi CSOK igényelhető.

A kedvezményes hitel is népszerű

A többgyermekes ügyfelek a feltételek teljesítése esetén a CSOK és a Falusi CSOK esetében is felvehetnek államilag támogatott kedvezményes hitelt, amelynek maximális összege a gyermekek számától és a kiválasztott ingatlantól függően 5 és 15 millió forint között mozog. Az elmúlt öt év összesített adatai alapján az OTP Bankhoz forduló igénylők 70 százaléka választja ezt a megoldást, ezekben az arányokban 2020 második negyedévében nem volt változás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.