BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is vételen a Masterplast az MKB-nál

A bankház a hétfői záróárhoz képest 15 százalékos felértékelődési lehetőséget lát az építőipari alapanyaggyártó részvényeiben.

Megerősítette a Masterplast részvényekre vonatkozó, február közepén meghatározott 2628 forintos célárát az MKB Bank az építő- és egészségipari alapanyagokat gyártó társaság negyedéves és 2020-as eredményeinek tükrében.

A hétfői záróárhoz képest 15 százalékos felértékelődési lehetőséget látnak a papírban, a bankház ezért fenntartja a vételi ajánlását.

A cégcsoport dinamikus növekedése a negyedik negyedévben is folytatódott, 32,7 millió eurós árbevétele 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az EBITDA-soron pedig a tavalyi teljesítményét megduplázva, 2,73 millió eurót ért el, miközben

az adózott nyeresége az előbbieknél is jelentősebben, 150 százalékkal, 1,51 millió euróra ugrott.

Fotó: Vémi Zoltán / MW

Az erős utolsó háromhavi teljesítménynek is köszönhetően a Masterplast a vezetőség 2020-as céljait minden tekintetben felülmúló, rekord éves szintű eredményről számolt be csütörtökön.

Árbevétele a várt 120 millió eurót több mint kétmillió euróval haladta meg, 10,8 millió eurós EBITDA-ja pedig 600 ezer euróval volt magasabb az előrejelzettnél.

Adózott nyeresége 6,23 millió euróra futott be, ami hajszálnyival jobb a menedzsment 6,2 milliós prognózisánál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.