BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BUX zöldben zárt, Európában vegyesen alakult a kép, pluszban végzett New York

Szárnyalt a kereskedés a pesti börzén. Felemás tartományban mozogtak az európai indexek. Zöldben fejezték be a tengerentúli tőzsdék.

  • Minimális emelkedéssel nyitott a BUX, majd további emelkedésbe kezdett, délután 1 százalék fölötti plusz volt jellemző, és a lendület zárásig kitartott.
  • A Budapesti értéktőzsde Igazgatósága elfogadta a tőzsde tavalyi pénzügyi jelentését, amely alapján 2020-ban 118 millió forintos adózott eredményt ért el a BÉT.
  • A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
  • Pozitív tartományban fejezték be a napot az ázsiai tőzsdék.
  • Kedvező rajtot vett Európa, délutánra azonban esésbe fordultak az indexek, végül csak Párizs győzedelmeskedett.
  • Jól kezdték a napot a New York-i tőzsdemutatók, és a tendencia zárásig kitartott.
  • Erősödött reggel a forint. Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda kora estére a reggeli szintekkel összevetve.
  • Emelkedett az arany, csökkent az olaj ára.
  • Fotó: Getty Images

    Vegyesen mozogtak a világ tőzsdéi kedden

    Mínuszos napot zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, vegyes volt a kép Európában, eséssel fejezte be a kereskedést New York.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.