BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igencsak mélyen benézett a pincébe a BUX

Nagy mínuszok a pesti tőzsdén hétfőn.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 967,74 pontos, 1,76 százalékos csökkenéssel, 54 132,14 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: átlag feletti forgalom mellett a BUX index alulteljesített európai összehasonlításban.
Közölte, pénteken adta ki harmadik negyedéves gyorsjelentését az OTP és a Mol, mindkét vezető részvénynél jelentős forgalom mellett hétfőn is folytatódott az eladási hullám. Hétfőn hajnalban a Richter tette közzé gyorsjelentését, amely szerint a társaság 2021. július és szeptember közötti összes árbevétele 157,518 milliárd forint volt, 14,4 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának árbevételét, az adózott eredmény 38,487 milliárd forint lett, a tavalyi módosított adatnál 67,3 százalékkal több. Mindezek ellenére a Richter árfolyama is gyengült 0,86 százalékkal.
Az elemző szerint ismét az történt, hogy bár jókat jelentettek a magyar cégek, a részvényeiket eladják a gyorsjelentéseket követően.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
  • A Mol 56 forinttal, 2,03 százalékkal 2700 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 435 forinttal, 2,30 százalékkal 18 510 forintra esett, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,91 százalékkal 433,50 forintra gyengült, forgalma 79,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 0,86 százalékkal 8695 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 4323,72 ponton zárt hétfőn, ez 32,61 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.