késleltetett adatok
Árfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Negyedszázada bukott meg a Nobel-díjas stratégia
Mindig volt egy kis feszültség a tőzsdén forgó „okos pénzek” és a „buta bankók” között. A parketten persze épp annyi joggal lehet matekozni, mint tisztán lutrira játszani. Mégis
ritka, hogy Nobel-díjasok kétkezi profitvadászként merülnének könyékig a piaci pénzfolyamba.
Pedig erre is volt példa. A tőzsdei kalendáriumok szerint épp negyedszázada bukott meg a kilencvenes években gründolt és évekig hájpolt Long-Term Capital Market (LTCM) árfolyamfedezeti alap, amelynek az álomcsapata olyan zseniket is a soraiban tudhatott, mint Myron Scholes és Robert Merton, akik az opciós árazási modelljükkel érdemelték ki a közgazdasági díjat. A professzorok biztosra mentek, arra építve, hogy hosszú távon a különböző kormányzati kötvények kamatai közelíteni fognak egymáshoz, ám addig ki lehet használni a kamatkülönbözetet. És a modell évekig jól működött, dőlt a lé, mindenki az LTCM tudományos kereskedési stratégiáját csodálta, sőt,
egy idő után a profokat másolta a széles piac.
Nem véletlenül, hiszen, 1996-ban 40 százalékot profitált, aki az LTCM alapokba tette a pénzét. A következő évben már „csak” 27-et, mert a sok követő miatt a túlzsúfolt placcon már nem tudtak eleget kötni a professzorok.
Jól példázza az LTCM stratégiáját az Egyesült Államokban kibocsátott referencia-államkötvények kereskedelme. A kötvénykereskedés a referenciakötvényben koncentrálódik, és a régebbi kötvények mindig kevésbé likvidek, mint az újonnan kibocsátottak. Ám ez a még újabb kibocsátással kiegyenlítődik. Az LTCM
a régi benchmarkot vette, a még prémiummal forgó újat pedig shortolta.
Arra játszva, hogy a két kötvénysorozat értékelése egyre inkább közeledik egymáshoz. Ezt akár az idők végezetéig is játszhatták volna, de 1997-ben már annyira rákaptak a befektetők a profok másolására, hogy az LTCM újabb piacok után nézett.
Így kerültek képbe az ázsiai és az orosz kötvények.
És persze a tőkeáttét, amivel a hozaméhes befektetők jó esetben a nyereségüket, rossz esetben a veszteséget turbózzák.
Az LTCM 4,7 milliárd dolláros saját tőkével futott neki az 1998-as évnek. Erre 124,5 milliárd hitelt vett fel, hogy 129 milliárdnyi pozíciót fedezzen. Nem nehéz kiszámolni, hogy
25-szörös tőkeáttéttel matekoztak a professzorok.
Az első gondok Ázsiában jelentkeztek 1997-ben, de azt még megúszták. A következő évben az orosz pénzügyi válságot már nem. A bukás mindig többtényezős. Tényleg a legrosszabbkor jött, hogy a Salomon Brothers 1998 júliusában felszámolta az arbitrázs üzletágát, ami teljesen átrajzolta az LTCM stratégiájának környezetét, nem mellesleg leértékelte az eszközeit, egyre merészebb fogaskerekekre racsnizva a tőkeáttétet. Ami ilyenkor automatikus margin call szignálokat jelent, és a fedezeti felhívások hitelválságot idéznek elő. Ám ha csak egyetlen okot keresünk, akkor könnyen kiszúrhatjuk a Nobel-díjas pénzügyi modell Achilles-sarkát.
A professzorok axiómaként kezelték, hogy egy szuverén adós belföldi devizában mindig fizet,
hiszen a saját pénzéből annyit nyom, amennyit nem szégyell. Nos, Moszkva nem viselkedett modellszerűen, amennyiben 1998 augusztusában és szeptemberében az orosz kormány nem teljesítette a rubelkötvények kifizetéseit. Ezt a helyzetet a stratégia nem kezelte, és az alap augusztusban egyetlen hónap alatt 1,85 milliárd dollár tőkét veszített. A többit már elvégezte a piaci pánik és a kényszerlikvidálások. Szeptember első három hetében az LTCM saját tőkéje 2,3 milliárd dollárról 400 millióra zuhant, és ez 100 milliárdos pozíció mellett 250-re lökte a tőkeáttételi mutatót. Ilyenkor a hitelcsapok is elzáródnak.
A kegyelemdöfést a Goldman Sachs, az AIG és a Berkshire Hathaway 250 millió dolláros kivásárlási ajánlata
adta meg, amelynek elfogadására egy órát kaptak. A Federal Reserve Bank of New York pedig 3,625 milliárdos mentőcsomagot szervezett, hogy az LTCM ne rántsa magával az amerikai pénzügyi piacot.
Mire az ezredfordulós tűzijátékok rakétái kiröppentek a vetőcsövekből, már az LTCM is eltűnt a süllyesztőben. Maradt utána egy legenda az egyetemi profokról, akik nagyon sokat nyertek a tőzsdén, hogy aztán mindent elveszítsenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.