Pozsár: nyílegyenes út vezet a dollárgyengítéstől az arany reneszánszáig
Az elmúlt 100 évben jól kirajzolódott egy markáns összefüggés a részvénypiaci lejtmenetek, a dollár gyengítése és az arany drágulása között. Ha a történelmi mintázat ezúttal is érvényesül, akkor újra eljöhet az arany ideje – idézi a Gainesville Coins online portál napjaink egyik legeredetibb pénzügyi elemzőjét, Pozsár Zoltánt, a Credit Suisse ügyvezető igazgatóját, aki a svájci nagybank rövid távú kamatstratégiáért felelős globális vezetője is.
Az első Pozsár Zoltán által felhozott történelmi példa a lap szerint az 1920-as évek fejleménye, a nagy gazdasági világválság, amikor a hitelbővülés gazdasági fellendülést hozott, majd az Egyesült Államok súlyos gazdasági depresszióba került.
Végül 1933-ban az amerikai kormány úgy döntött, hogy a dolláronkénti 0,048 unciáról 0,029 unciára csökkentik az 1 dollárral egyenértékű aranymennyiséget, aminek a hatására az arany unciája 20,67 dollárról 35-re drágult.
Negyven évvel később, az 1960-as években az Egyesült Államok túl sok dollárt kezdett nyomtatni a dollár fedezetéül szolgáló aranymennyiséghez képest.
A 35 dolláros aranyár nyomás alá került, és a kincstárnak több ezer tonna nemesfémet kellett eladnia, hogy megvédje az árfolyamot.
Végül 1968-ban úgy döntöttek, hogy az arany árát lebegni hagyják a szabadpiacon. Bár eleinte csak kismértékben, de az arany dollárárfolyama emelkedni kezdett, mert az amerikai deviza támasz nélkül maradt.
A külföldi központi bankok persze 1968 után is aranyra válthatták a dollárjaikat az amerikai kincstárnál, ám nem a szabadpiaci, hanem egy törvényben meghatározott áron, csakhogy ez így is az aranytartalék zsugorodásához vezetett.
Végül Nixon elnök 1971-ben felfüggesztette a dollár–arany konvertibilitást, és ezzel megszüntette a korlátlan monetáris expanzió utolsó fékjét is.
Az 1960-as és 1970-es években létrehozott dollárbőség 10 százalék feletti fogyasztóiár-inflációhoz vezetett, ennek következtében az arany 1980-ra unciánként 800 dollár fölé drágult.
Két évvel az ezredforduló előtt a több Nobel-díjas közgazdász vezetésével működő LTCM (Long-Term Capital Management) fedezeti alap erősen tőkeáttételes kereskedési stratégiája besült, és mivel Oroszország adósságcsődje miatt a veszteségek egyre nőttek, az amerikai kormánynak kellett közbelépnie, hogy megakadályozza a globális pénzügyi bedőlést.
A Federal Reserve a kamatlábak csökkentésével reagált, ami tovább táplálta a részvénypiaci bummot. A később dotcombuboréknak nevezett lufi 2000-ben kipukkadt, és a Fed 6 százalékról 1-re csökkentette a kamatlábakat. Az arany ára ismét emelkedni kezdett, és 2011-ben elérte az 1900 dollárt unciánként.
Noha az infláció 2000 és 2011 között meglehetősen stabil volt, az arany árát a mesterségesen alacsonyan tartott kamatlábak mégis felhajtották.
Az 1929-es tőzsdekrach után, az 1970-es évek elején és a 2000-es dotcombuborék kipukkanását követően tehát a nemesfém ára egyaránt elszállt, és mindegyik esetben egy fellendülést követően, amikor a közelgő összeomlást a dollár gyengítésével igyekeztek elkerülni. Hol a kamatokat vitték túl mélyre, hol a fedezetétől választották el.
Pozsár szerint ezúttal a hozamgörbe-szabályozás hozza el az arany újabb nagy korszakát. Miután Amerika fegyverré tette a devizáját, hogy befagyassza Oroszország eszközeit, az USA államadóssága akkorára nőtt, hogy azt a világ többi része már nem lesz hajlandó finanszírozni.
A Federal Reserve előreláthatólag az amerikai állampapírok korlátlan vásárlásával segíti majd a kormányzatot, amivel gyakorlatilag a hozamgörbe teljes hosszában korlátozza a hozamokat.
Az infláció magasan, azaz a teljes hozamgörbe felett ragad, ami megint csak gyengíti a dollárt. Ebből a csapdahelyzetből pedig a befektetők és a külföldi központi bankok újfent az aranyba menekülhetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.