Igazi inflációs paradoxon. Az Egyesült Államokban a három legalacsonyabb inflációs rátával büszkélkedő metropolisz Dél-Kaliforniában található. Nevezetesen Los Angeles, San Diego és Riverside. Mindeközben itt a legmagasabbak a megélhetési költségek. Ám a lakosság kiáramlása épp itt enyhítette a legjobban a lakóingatlan-piacra nehezedő árnyomást.
A lakhatás olyan jelentős hatást gyakorol a árszínvonalra, hogy
a lakhatási költségektől tisztított infláció már csak 2,5 százalék,
vagyis csupán egy hajszál választja el az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 2 százalékos inflációs céljától. A ingatlanmigráció, amelyet az olcsóbb lakhatás mozgat, és amit a pandémia idején a home office felturbózott, inflációval fertőzi az amerikai vidéket, mert feltornássza a lakásbérleti díjakat.
Van egy észak–déli belső migrációs folyosó az Egyesült Államokban, amely a
napfény, munka, olcsóbb lakhatás
jelszavakkal van kitáblázva. Ez a belső vándorlás fokozza a célvárosok lakáspiacára nehezedő nyomást, felnyomva a bérleti díjakat és a lakásárakat. Ha a lakbéreket eltávolítják az árindexből, akkor az infláció ezeken a területeken közel kerül az országos átlaghoz. Eközben a migrációs célpont Phoenixben a medián bérleti díj februárban 26 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, Tampában pedig 23 százalékkal. Az olyan északi városokban, ahol lakosságkiáramlás tapasztalható, így Chicagóban, Bostonban és New Yorkban, a bérleti díjak emelkedése a 10 százalékot sem érte el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.