BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősen kezdte az évet a hazánkban is termelő autóipari csoport

A Continental forgalma bő tizedével, nyeresége pedig mintegy hatvan százalékkal ugrott meg az első negyedévben.

Négy százalékkal pattant fel szerda reggel a Continental részvényárfolyama, miután a német autóipari konszern erős első negyedéves teljesítményről számolt be, és egész éves eredménycéljait is megerősítette.

Continental logo on the side of the tire. world tire group. black background
Fotó: Shutterstock

A Magyarországon is több termelőegységgel rendelkező iparvállalat árbevétele éves alapon 11 százalékkal 10,3 milliárd euróra nőtt január és március között, tisztított működési eredménye (EBIT) pedig ennél is dinamikusabban, 35 százalékkal szökött fel, 578 millió euróra. Az EBIT 15 százalékkal haladta meg az előzetes elemzői várakozást. Az üzemi haszonkulcs egy százalékponttal 5,6 százalékra erősödött.

A hatékonyság javulása mellett a profit soron – adózás után – a 60 százalékkal magasabb, 382 milliós eredmény született.

Eredményünk a kedvezőtlen piaci és külső körülmények ellenére stabil maradt

– mondta el Nikolai Setzer vezérigazgató. A cégvezér szerint a gumiabroncsszegmens jó évkezdése és a ContiTech eredménytermelése is biztató 2023 egészére nézve.

A német vállalat ezzel együtt továbbra is „égeti a pénzt” a szabad készpénztermelés 949 milliós mínuszt mutat az időszakban, a tavalyi, 174 milliós kiáramlással szemben.

A negatív szabad cash flow-t elsősorban két tényezőnek, a felhalmozott raktárkészleteknek és a megugró követelésállománynak tulajdonítják, de mindkettő tekintetében számottevő csökkenést és ennek következtében pozitív szabad készpénzáramot vár a társaság. A cash flow az év végére 0,8-1,2 milliárd euró lehet. Bizakodásra ad okot az is, hogy a csoport rendelésállománya 6,6 milliárd euróra hízott március végére.

A Continental árfolyama 2023-tól
 

Az igazgatóság ezzel összhangban megerősítette az idei évre kitűzött célszámait is, a bevételek ennek alapján 42-45 milliárd euróra futhatnak be, miközben az üzemi árrés 5,5–6,5 százalék között lehet. A gyártó prognózisa szerint az idén 2–4 százalék között bővülhet a globális személygépjármű-gyártás, ami 82,3 millió új autót jelenthet.

Szinte minden elromlott a német gazdaságban, kivéve a milliomosok számát

Sorban jönnek ki a rosszabbnál rosszabb gazdasági adatok Németországban, hétfőn az ipari termelés méretes visszaeséséről számolt be a Destatis. Halvány vigasz nálunk, hogy a legalább évi egymillió eurót keresők száma nőtt a legutóbbi összesítés szerint. A német gazdaságtól erősen függő Közép-Európa számára még ennyi vigasz sincs.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.