BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos ellenállást tört át a Mol és a Magyar Telekom

A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak is köszönhetően jó teljesítményt mutatott a héten a hazai részvénypiac az előző heti visszaesés után.

Jelentős forgalombővülés mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 51 854,65 ponton zárt pénteken, 3,93 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 49,09 milliárd forint volt az előző heti 32,04 milliárd után, a vezető részvények mindegyike erősödött.

MOL Campus MOL+KINZO
Fotó: Mol + Kinzo

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: a kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak is köszönhetően jó teljesítményt mutatott a héten a hazai részvénypiac az előző heti visszaesés után.

A vezető részvények közül a Mol a szerdai kereskedésben, a Magyar Telekom pénteken tört át egy fontos ellenállást. Az OTP 12 havi célárfolyamát pedig 11 625 forintról 13 365 forintra emelte a Citi, fenntartva eddigi vételi ajánlását.

A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 5,42 százalékkal a Richter erősödött, a papír 8750 forinton zárt pénteken 9,612 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A héten az OTP árfolyama 4,15 százalékkal erősödött, pénteken 12 290 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 26,620 milliárd forintot.

A Mol árfolyama 3,06 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 3096 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 10,980 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 420,0 forinton zárt pénteken, 1,57 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban, 554,8 millió forintos heti forgalom mellett.

A kis- és közepes részvények indexe, a Bumix 3658,47 ponton zárta a hetet, 61,02 ponttal, 1,70 százalékkal meghaladva múlt pénteki értékét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.