BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Belgrade,,Serbia,-,March,20,,2019:,New,Honor,Mobile,Smartphones

A Honor visszatér a világ második legnagyobb mobilpiacára

A Honor tavaly vonult ki a dinamikusan bővülő indiai piacról, hogy az idén úgy döntsön: inkább visszatér. A lépés érthető, mivel egyetlen cég sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyjon egy ekkora piacot.

A kínai okostelefon-márka, a Honor egy újonnan alakult helyi vállalattal kötött licencszerződés révén visszatér Indiába. A teljes egészében helyi részvényesek tulajdonában lévő, Honor Tech nevű cég fogja gyártani, értékesíteni és szervizelni a Honor telefonokat a dél-ázsiai országban. A készülékek helyi összeszerelése a tervek szerint jövő év elején indulhat be, 2024-re az indiai piac 5 százalékát birtokolnák.

Belgrade,,Serbia,-,March,20,,2019:,New,Honor,Mobile,Smartphones
A Honor tavaly vonult ki teljesen Indiából.
Fotó: Shutterstock

Madhav Sheth, a Honor Tech vezérigazgatója azt mondta a Reutersnek, hogy a jövőben minden mobiljuk Indiában fog készülni. Kezdetben három okostelefont dobnak a piacra, azt még nem tudni, hogy mikor, de egy indiai youtuber szerint a Honor 90 már szeptemberben kapható lesz a világ második legnépesebb országában. 

A Huawei évekkel ezelőtt a világ egyik legnagyobb okostelefon-gyártójának számított, de Washington 2019-ben szankciókkal sújtotta a kínai vállalatot, mivel

állítása szerint a cég szoros kapcsolatokat ápol a pekingi vezetéssel.

Ennek következményeként a Huawei nem fér hozzá a legújabb 5G-csipekhez, és telefonjain nem érhető el az Android hivatalos alkalmazásboltja, valamint a Google-szolgáltatások (Gmail, YouTube) sem, bár a felhasználók maguk is telepíthetik a programokat egy bonyolult módszerrel. 

A vállalat 2020 végén kénytelen volt eladni a legjobban jövedelmező és legtöbb eladást produkáló, Honor nevű részlegét, mivel a tranzakció után a Honor almárkára nem vonatkoznak az amerikai büntetőintézkedések.

A Honor tavaly vonult ki teljesen Indiából, amely a világ második legnagyobb mobilpiacának számít Kína után. Az idei első negyedévben a Samsung piaci részesedése 20 százalékot ért el, míg a Vivo a második 17 százalékkal, a korábbi piacvezető, a Xiaomi pedig a harmadik helyre csúszott vissza 16 százalékkal. 

Az Oppo 12 százalékkal a negyedik, míg a Realme 9 százalékkal az ötödik. Az Apple is egyre nagyobb lehetőséget lát az országban, így érthető a Honor döntése, hiszen egy ilyen méretű piacot nem hagyhatnak figyelmen kívül, pláne hogy a szomszédban van.

Tovább csúszik a lejtőn a Lenovo, hatalmasat zuhant a bevétele

A kínai Lenovo 24 százalékos bevételcsökkenésről jelentett pénzügyi első negyedévéről, és ezzel már a negyedik egymást követő negyedévben jegyeztek fel visszaesést, a számítógépek és az okostelefonok iránti globális keresletcsökkenés miatt. Az amerikai IDC piackutató számításai szerint az idei második negyedévben 16,6 százalékkal, 59,7 millióra esett a személyi számítógépek (PC, laptop és munkaállomások) kiszállítása világszerte. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.