BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszatért az optimizmus a tőzsdére, közel négyéves rekordon az Opus, tépik a forintot

Az elmúlt percekben szinte szárnyalni kezdett a magyar deviza, az euró-forint keresztárfolyam 385 alá zúgott.

A kereskedés első óráját leszámítva kitörő lelkesedés jellemzi a Budapesti Értéktőzsde parkettjét. A BUX hegymenetbe kapcsolt, és kora délutánra 750 pontot emelkedett. Az elmúlt napokban nem volt napirenden, de ismét látótávolságban van a 2021. őszi rekordérték – 56 233 pont – megdöntése.  

Various,Type,Of,Financial,And,Investment,Products,In,Bond,Market.
Fotó: Shutterstock

A nap sztárja minden idők egyik legjobb spekulatív részvénye, az Opus, amely több mint 9 százalékkal ér többet, mint szerdán. Egyre több beragadó részvényes érezheti úgy, hogy sikeresen ült ki méretes bukópozíciót, ám ennek ellenére nyoma sincs eladói nyomásnak, és a részvényt a kibocsátó sajátrészvény-vásárlásai is erősen támogatják. 
 

Az Opus Global árfolyama 2019. augusztus 1-től
 

Magára talált az OTP is, sőt: majdnem 2 százalékkal erősödnek a bankrészvények, amit egy céláremelés is támogatott. A Richter–Mol-páros fáziskéséssel követi az OTP-t, így pedig nem csoda, hogy a BUX abszolút felülteljesítő a maga 1,4 százalékos árfolyamplusszával. A frankfurti tőzsdén ehhez képest stagnál a DAX, a tengerentúlon egyelőre kismértékű pozitív nyitás várható, de fél 3-kor még borulhat minden, a friss heti munkanélkülisegély-kérelmek alakulásának fügvényében.

Az elmúlt percekben a forint szinte szárnyalni kezdett, az euró-forint keresztárfolyam 385 alá zúgott. 

Továbbra sem javasolt a forintmegtakarítások euróra váltása

A magyar fizetőeszköz a 385–395 közötti sávban mozoghat az év hátralevő részében.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.