BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izgalmas szintre erősödött a forint – de most jön a nagy fordulat

A magyar deviza hétvégére lerázta magáról a tovább zuhanó zlotyt.

Reményteljesen indult a hét a forintpiacon. A Moody’s múlt pénteki kedvező hitelbesorolását követően a magyar deviza erősödésével lehetett számolni. És valóban az euró-forint a hétvégi 384 fölül hétfőn 382 közelébe süllyedt. Ám már kedden hajnalban gyengülni kezdett a forint, s a nap folyamán talajt vesztett a kurzus, néhány óra alatt 388 fölé lendült az euró-forint.

Fotó: Shutterstock

Az igazi csapás Varsóból érte a forintot. Szerdán 

a lengyel jegybankárok, meglepetésre, a vártnál jóval nagyobb, 0,75 százalékos kamatcsökkentésről

döntöttek. A brutális kamatvágás nemcsak a zloty alól ütötte ki a támaszt, de a zuhanó lengyel deviza a forintot is magával rántotta. Az euró-forint jegyzése szerdán 390 fölé emelkedett. Ám 

csütörtök délután fordult a kocka, intenzív forinterősödés indult.

És a jegyzés 389 alá bukott. Majd pénteken 385 közelébe süllyedt az euró-forint.

A hétvégi forinterősödés azért érdekes, mert egy nappal korábban még együtt zuhant a magyar és a lengyel deviza. De pénteken már elvált az útjuk, s a zloty magányosan esett tovább. Amit elemzők  a két deviza kamatkülönbségével magyaráznak.

Ami carry trade pozíciók nyitására kínál alkalmat, mert aki forintot vesz zloty ellenében, a forintkamat és az zlotykamat különbözetét nyereségként könyveli el.  

A pénteki kedvező inflációs adat is 

támasztotta a forintot.

 

 

Izgalmas szinteken indul a jövő hét. Mert rendkívül erős támasz-zóna húzódik 382,50 és 385,25 között. 

Nagy a valószínűsége az ismételt fordulatnak és az újabb forintgyengülésnek.  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.