BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A várttól magasabb profitról jelentett a Morgan Stanley

A Morgan Stanley nyeresége 9 százalékkal 2,4 milliárd dollárra, azaz részvényenként 1,38 dollárra csökkent.

A Morgan Stanley harmadik negyedéves profitja csökkent ugyan éves összevetésben, de a vártnál kisebb mértékben. Mindez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a bank vagyonkezelési üzletágának erős teljesítménye ellensúlyozta a még mindig gyengélkedő cégértékesítő (fúziók és felvásárlások) divízió teljesítményét.

Morgan Stanley Reports 40 Percent Drop In Quarterly Profit
Fotó: Michael M. Santiago

„Bár a piaci környezet ebben a negyedévben is vegyes maradt, a cég szilárd eredményeket ért el” – mondta James Gorman vezérigazgató a jelentés után. „Részvény- és kötvénykereskedési üzletágaink jól szerepeltek a piacokon, és mind a vagyon-, mind a befektetési menedzsment szegmens magasabb bevételeket produkált.”

A vagyonkezelésből származó nettó bevétel közel 5 százalékkal 6,4 milliárd dollárra nőtt, miközben a MS-hez beérkező új (nettó) vagyon 35,7 milliárd dollárra zsugorodott az egy évvel korábbi 64,8 milliárd dollárról.

A Morgan Stanley nyeresége 9 százalékkal 2,4 milliárd dollárra, azaz részvényenként 1,38 dollárra csökkent a szeptember 30-án zárult három hónapban. Elemzők 1,28 dolláros részvényenkénti eredményt vártak.

A bank részvényei közel 3 százalékot estek a tőzsde előtti kereskedésben.  

A befektetési banki tevékenységből származó összbevétel 27 százalékkal 938 millió dollárra esett, mivel a globális fúziós és felvásárlási tevékenység a javulásnak egyelőre kevés jelét mutatta. Utóbbira az a magyarázat, hogy az emelkedő kamatlábak, a trösztellenes vizsgálatok, valamint a bizonytalan gazdasági és geopolitikai kilátások miatt magasabb a kockázata az M&A üzleteknek.

A Dealogic adatai szerint a globális befektetési banki díjak a harmadik negyedévben közel 17 százalékkal, 15,2 milliárd dollárra csökkentek az előző év azonos időszakához képest.

A Morgan Stanley 134 millió dolláros céltartalékot is képzett a hitelezési veszteségekre, ami a tavalyi év azonos negyedévének 35 millió dollárjáról ugrásszerűen megnőtt, elsősorban a kereskedelmi ingatlanok csökkenő hitelfedezeti értéke.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.