Amerikai államadósság mint automatikus destabilizátor

Írta:  Solymos Márton „willy fog”, a HOLDBLOG szerzője

Tipikus példa lehet a béreket terhelő adók és munkanélküli-segélyek párosa; recesszióban a segélyek folyósításával növekszik a kiadási, a foglalkoztatás csökkenésével csökken az adókon keresztül a bevételi oldal, emelve a deficitet, lökést adva a gazdaságnak. Gazdasági fellendüléskor a munkanélküliség fokozatos csökkenésével épp ellenkező folyamat játszódna le, növelve a bevételeket és csökkentve a kiadásokat.

Emellett létezhetnek olyan újraelosztó intézkedések is, amelyek „önmagukat finanszírozzák”. Egy kiegyensúlyozott költségvetésben a nyugdíj-hozzájárulások és az inflációhoz kötött nyugdíjkiadások kiválóan tudják kioltani egymás hatását – keresleti sokkok alatt. Magas kereslet mellett nő a foglalkoztatottság és az infláció. 

Ezen mechanizmusok javarészt a keynes-i közgazdaságtan eszközeinek számítanak, mely ág – a történelmi létjogosultságával összhangban – a keresleti oldali sokkokat igyekszik kisimítani állami beavatkozással, fiskális és monetáris eszközök használatával.

Az elmúlt hónapok kiemelkedő témája volt az amerikai államadósság és deficit. A téma politikai csatározások alapjául is szolgált, ami majdnem technikai csődhöz vezetett a világ vezető gazdaságában, illetve a szigorú monetáris politikát meghazudtoló idei amerikai gazdasági növekedés egyik motorjaként is szolgált.

A 2020–2021-es Covid-időszak erősen támogató fiskális politikája után, 2022 elejére konszolidálódni látszott a hiány, azonban az elmúlt másfél évben újfent egyre romlik az egyenleg. Habár könnyű lenne a döntéshozókat hibáztatni a túlköltekezésért, a hiány legnagyobb része bármiféle fiskális beavatkozás nélkül jöhetett létre.

míg majdnem negyedét a kamategyenleg romlása okozta. Azaz a megnövekedett deficit bő harmadáért felelős csak a kormányzat. Az automatikus destabilizátor szerepét – amely gazdasági túlfűtöttség mellett még növelte a deficitet – a megtakarításokra kivetett adók, illetve a társadalombiztosítási kiadások adták. 

Míg az utóbbi kiadások közül több juttatás is inflációhoz kötött, így az államnak komoly emeléseket kellett eszközölnie a 2022 inflációs sokk nyomán, addig az előbbi szintén a megemelkedett infláció miatti szigorú monetáris politika áldozatává vált – a 2022-es tőkepiaci turbulenciák után több százmilliárd dollárnyi nyereségadó esett ki a büdzséből.

A jó hír, hogy a helyzet javulhat középtávon. Az infláció a tavalyi 10 százalékos csúcsáról a 3–4 százalékos sávba mérséklődött, míg a vezető részvényindexek 14-25 százalékos pluszban vannak eddig idén. 

Habár az államadósság átárazódása az idő előrehaladtával fokozatosan folyik, a kamatpálya emelkedése jelentősen lassult – 4,25 százalékos emelkedés tavaly, eddig csupán 1 százalékos emelkedés idén, és még negyed százalék idénre benne van a csőben.

Így a Federal Reserve a kamatemelési ciklusának befejezésével nemcsak a szigorú monetáris kondíciókat tudja fenntartani, de a fiskális hátszelet is kifoghatja a gazdaság vitorlájából.