BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kitört a pesti OTP-láz, újabb álomhatárhoz érkezett a részvény

Megérkezett az OTP a 16 ezer forintos álomhatárhoz, és bár ez egy jelentős fegyvertény – főleg, ha pénteken sikerül átlépnie –, még további 10 százalékos felértékelődési potenciált rejt a papír a részvényt követő elemzők szerint.

Míg 14 ezer forintról a 15 ezer forintos lélektani határig november közepétől december derekáig jutott el az OTP-részvények árfolyama, azaz nagyjából egy hónapra volt szüksége a táv megtételéhez, a 16 ezer forintos álomhatár néhány napon belül, sőt talán még pénteken eleshet.

20221129 Budapest OTP BankfiókFotó: Kallus György LUS  Világgazdaság  VG
20221129 Budapest 
OTP Bankfiók
Fotó: Kallus György LUS  Világgazdaság  VG
Irtózatosan megugrott az OTP-részvények forgalma a BÉT-en. Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Pénteken kora délután mindenesetre már 1,7 százalékkal, 15 960 forintig lőtt ki az OTP-részvények kurzusa, de dél körül többször is kötöttek rá 15 980 forinton is.

Ahogy korábban is megszokhattuk, a hazai gazdasági kilátásokkal kapcsolatos kedvező vagy kedvezőtlen információk elsősorban mindig a pesti börze legnagyobb forgalmú részvényén csapódnak le, így a szerdán megjelent bombahírek is hatalmas forgalmat hoztak a papírban.

Mivel pedig mind az uniós pénzcsapok megnyílása, mind az, hogy az amerikai jegybank meglebegtette a monetáris politikai fordulatot, vagyis a kamatcsökkentések jövő évi megkezdését szenzációs pozitív hírek, ezért az OTP-részvények megugró tőzsdei forgalma egyúttal meredek árfolyam-emelkedéssel is járt.

Míg az utóbbi három hónap során átlagosan mintegy 390 ezer OTP-részvény cserélt gazdát naponta, csütörtökön, amikor a befektetők már mindkét pozitív hír ismeretében kereskedtek, több mint 1,1 millió darab részvényt mozgattak meg, a kurzus pedig 4,6 százalékkal, 15 690 forintig lőtt ki. Pénteken egy fél nap alatt már 543 ezer részvényre csaptak le a vevők.

A hatalmas kereslet miatt a részvényekért szinte közelharcot kell(ett) vívniuk a beszerzésről idejében nem gondoskodó befektetőknek.

A keresletnek aztán csütörtökön újabb lendületet adott, hogy egymás után két amerikai elemző, nevezetesen a JPMorgan és a Goldman Sachs is jelentősen megemelte az OTP részvényeire vonatkozó árfolyam-várakozását, most már mindkettő 20 ezer forint fölé várja a kurzust.

Ennek következtében viszont az LSEG elemzői konszenzusának a célára is 17 610 forintra ugrott, tehát a 16 ezer forintos határ átlépése ugyan jelentős fegyvertény, ám ha a jelenlegi kedvező körülmények fennmaradnak a hazai és nemzetközi tőkepiacokon, még egy bő 10 százalékos prémium rejlik a papírban.

 

Az OTP árfolyama 3 hó
 

Nagy dolgok állnak még a BÉT befektetői előtt az Erste szerint is. Az elemzőház a magyar tízéves állampapírok 5,93 százalékra csökkenő átlaghozamából számolta ki, hogy a a BUX-indexnek, mely tegnap lépte át a 60 ezer pontot, valójában már 64 ezer felett kellene állnia, azaz nagyjából 7 százalékkal magasabban. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.