BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos piacon lesz Európa első számú beszállítója a Richter

Kiderült, mi okozta a vártnál magasabb adózott eredményt a Richternél.

Sajtótájékoztatót tartott a Richter kedden, néhány órával az első negyedéves jelentés közzététele után. Mint ismert, a társaság 200 milliárd forintos bevételt ért el a gyógyszereladásokon, amihez 68 milliárd forint nettó nyereség párosult. Utóbbi egyébként jobb lett a vártnál, de tartalmaz nem realizált átértékelődési nyereséget is, amely a devizahatásokból következik (ennek nagyságrendje körülbelül 15 milliárd forint) – magyarázta Orbán Gábor vezérigazgató. Elemzők 57-58 milliárd forint adózott profitra számítottak.

A generikus üzletág nincs csúcsformában / Fotó: Róka László

Az idei lehet az első év, hogy az orális fogamzásgátló piacon Európa első számú beszállítója lehet a Richter

(egyelőre csak volumenben, értékben még nem). Az árfolyamhatás tavaly első negyedévhez képest még nem ideális, mivel a rubel továbbra is ellenszelet jelent a Richternek (erősödés), de a várakozások szerint a devizahatások az év hátralévő részében kisimulhatnak – hangzott el.

A jelentés tartalmazott negatívumot is: a generikus üzletág bevétele nem nőtt a negyedévben. Ennek egyik oka a rubel árfolyammozgása, a másik pedig az, hogy 

a patikai és nagykereskedelmi készletek magasan maradtak Oroszországban.

Magyarázatra szorul a kutatás-fejlesztési kiadások emelkedése, ez hosszabb távon (8 év) megduplázódott. Most a negyedév pedig 33 százalékkal több K+F-költést hozott 2023 első negyedévéhez képest. Ez részben tudatos volt (felülmúlva az árbevétel emelkedését), de a teljes 2024-es év egészére biztosan nem marad ilyen magas a költségnövekedés.

Az idei év legnagyobb kihívása az ellátási láncok problematikája lesz

– véli a vezérigazgató, szóval a betegek kiszolgálása nem mindenhol biztosítható 100 százalékban. Igaz, ez nem csupán a Richtert, de a riválisait is érinti. Konkretizálva az ellátási gondok a következőket jelentik: beszállítók köre szűkült, a pénzáram pedig lassan érkezik vissza a Richterhez (ez az első negyedévben átlagosan 294 nap volt). 

Európában jellemzően antibiotikumokból van hiány, Amerikában pedig a generikus termékek okozta túlzó verseny okozhat üres polcképet.

Jön az osztalék, és a marakodás a Mithraért

A következő hetekben a készpénzállomány jelentősen csökken: a Richter kifizet közel 80 milliárd forint osztalékot, teljesítik a Heim akvizíciót és lehetséges, hogy a Mithra eszközvásárlások is realizálódnak.

Rekord, hogy egyszerre öt klinikai projektje fut a Richternek, korábban nem volt még ilyen. Reményeik szerint év végén fázis 2-be kerül annak a molekulának a tesztje, amelyet az AbbVie-vel közösen fejlesztenek és a cariprazine jövőbeni alternatívájának szánják.

Kérdés hangzott el a lényegében csődvédelem alá került Mithra eszközeiről: nehéz pénzügyi és működési helyzetben van, s nem is tűnik javíthatónak, amilyen állapotba lavírozta magát a belga cég. Viszont ez a cég a tulajdonosa annak a molekulának (E4), ami a műfajában a legkorszerűbb, ezzel kapcsolatos az együttműködésük is a Richterrel (Drovelis készítmény). Fontos, hogy a molekulához kapcsolódó jogok most ne kerüljenek ebek harmincadjára – ez a Richter érdeke és azt szeretné elérni a magyar cég, hogy az E4 teljes jogai a teljesen Kőbányára kerüljenek, azon túl, hogy a gyártás már a Richternél van.  

Mithra-kötvényekkel nem rendelkezik a Richter. Nem tudni pontosan, mi lehetett az oka a Mithra problémáinak, az egyik talán az, hogy hitelből akartak működést finanszírozni, egy olyan modellben, amikor érdemi cashflow csak 15 év múlva volt várható.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.