BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
bux, bét értéktőzsde

Pirosban zárt a pesti tőzsde, a forint sincs jó formában

Az elmúlt hónapokban bombaformát mutatott a magyar tőzsde, most azonban korrigált a börze. A forint is gyengült az euróval szemben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,68 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 67 906,51 ponton zárta a hetet. A részvénypiac forgalma meghaladta az 51,1 milliárd forintot, a vezető részvények gyengén teljesítettek.

bux, bét
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A Mol 0,36 százalékkal, 2810 forintra csökkent 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 0,17 százalékkal, 17 310 forintra esett, 33,2 milliárd forintot meghaladó kereskedelemben. Az osztalék pontos összegéről döntő Richter kurzusa 0,16 százalékkal, 9100 forintra gyengült, a papírok forgalma 13,4 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom 0,9 százalékkal, 982 forintra csökkent, a részvények 398,3 millió forint értékben cseréltek gazdát. Az elmúlt napokhoz képest gyengült a forint, az euróval szemben 390 körül zajlik az egyébként csendesnek mondható kereskedés.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

Az elmúlt hónapokban bombaformát mutatott a magyar tőzsde, tavaly decemberben a BUX első alkalommal zárt hatvanezer pont felett, december végén átlépte a 61 ezres szintet, azóta pedig sorra dönti a rekordokat: előbb április közepén áttörte a 67 ezres határt, a hónap végén pedig a 68 ezer felett zárt. A 69 ezres határt májusban lépte át, most azonban korrigált a börze.

Az állampapírnál is jobb befektetést talált a lakosság, százmilliárdokkal többet hozott a konyhára

Egy év alatt harmadával gyarapodott a háztartások hazai értékpapírokban fialtatott összvagyona, ami 2023 végére jócskán átlépte a 23 ezermilliárd forintot is. A megtakarítások fele továbbra is állampapírban ketyeg, de a befektetési alapokkal tavaly gyorsabban lehetett előbbre lépni. A pesti tőzsde mellett kitartók is nagyot kaszálhattak a BUX 38 százalékos ralijával.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.