BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig egy év után megszünteti részletfizetős megoldását az Apple

Az Apple inkább kiszervezi a lehetőséget külsős szolgáltatók felé. Az Apple Pay Later csak az Egyesült Államokban élesedett, de a cég inkább kihátrál ebből és nem próbálkozik meg más piacok meghódításával.

Alig pár hónappal a lehetőség élesedése után megszünteti vásárolj most, fizess később (buy now, pay later, BNPL) megoldását, az Apple Pay Latert az Apple, ehelyett a részletfizetési lehetőséget ezentúl külsős kártyaszolgáltatókkal biztosítja majd.

Apple
Fotó: AFP

A csak az Egyesült Államokban elérhető megoldást 2022-ben jelentette be az iPhone-gyártó, ami jelentős lépést jelentett volna afelé, hogy az Apple hagyományos banki szolgáltatásokat is kínáljon, ráadásul a cég által nyújtott kölcsönök folyósításában sem vett részt pénzintézet, a forrásokat maga a tech cég biztosította – idézi fel a Financial Times.

Az Apple bankkártyája sem volt sikeres

Az első felhasználók 2023 márciusától használhatták a szolgáltatást, melyet sokan az olyan fintechvállalatok, mint az Affirm vagy a Klarna kihívójának is tekintetek. Az Apple 2019-ben a Goldman Sachsszal közösen bankkártyát is piacra dobott Apple Card néven, de időközben azt 

az együttműködést is éppen felszámolják.

Az almás cég még az alacsony kamatszintek idején határozta el, hogy betör a BNPL-piacra, ám a szektort a kamatemelések megviselték, így például a csúcson 45 milliárd dollárt érő Affirm is ma már csak 9,5 milliárd dollárt ért.

A múlt héten tartott fejlesztői eseményén az Apple arról beszélt, hogy Nagy-Britanniában a HSBC és Monzo bankokkal együttműködve kínál majd részletfizetést, míg az Egyesült Államokban a Citi és a Synchrony ügyfelei számára lesz az elérhető.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.