BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
euró, euro,

Választások 2024: az euró hajtott szakadékba, mégis a forint kezdett szabadesésbe

A tegnapi EP-választás kisebb-nagyobb belpolitikai felfordulásokat okozott Nyugat-Európában, a piacok pedig azonnal reagáltak a vélt vagy valós veszélyekre. Az euró földbe állt, a forint mégis nagyobbat gyengült: fájdalmas kilátások kezdenek rajzolódni a közös deviza számára, de a forint jövőképe sem fenékig tejfel.

A friss EP-választási eredmények máris drasztikus csapást mértek az euróra és a kontinens tőzsdéire egyaránt, a mélyrepülésről pedig elképzelhető, hogy nem is rövid távú lesz: a szélsőjobb ilyen mértékű előretörésére ugyanis sem a piacok, sem az elemzők nem voltak felkészülve – még ha az irány már előzetesen is szinte teljesen biztosnak volt tekinthető. 

euró, euro,
Rossz passzban van az euró és a forint is / Fotó: ANP via AFP

Az EP-választás és a makrokörkép is az euró ellen dolgozik

A választási eredmények megjelenése óta közzétett elemzői jegyzetek egyre borúsabb képet festenek a közös deviza kilátásairól, a végkövetkeztetés ugyanis nagyjából az, hogy a szélsőségek mélyülő politikai jelenléte alapjában véve rengetheti meg a kontinens piacába vetett hitet, ami az eszközök értéktelenedéséhez vezethet majd – közölte a Bloomberg.

És ez a folyamat már most elkezdődött: csapnivaló választási eredményét látva Macron francia elnök feloszlatta a parlamentet, és előrehozott választást írt ki, a belga miniszterelnök lemondott ugyanezen okokból, a német kormánykoalíció pedig soha nem látott rossz eredményt ért el a voksolás végeztével – mindezt látva ez euró 0,5 százalékkal egyhavi mélypontra süllyedt a dollárral szemben, a nyugat-európai tőzsdék pedig tetemes mínusszal kezdték a választás utáni első munkanapot.

Az elemzők jegyzeteikben kiemelik: a bizonytalansággal együtt jó eséllyel a volatilitás is visszatér majd és nyomást helyez a világ második legtöbbet kereskedett devizájának piacára – igaz, stresszorból az elmúlt napokban sem volt már híján a közös európai deviza. A vártnál erősebb pénteki amerikai munkaerőpiaci adatok láttán ugyanis ismét átalakultak a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásai, a kettő helyett ismét csak egy vágást áraznak a piacok, ami hosszabban magasan maradó alapkamatot és ezáltal robusztusan regnáló dollárt eredményezhet. Ami már magában is fájdalmas lenne az euró számára, de a tegnapi szélsőjobbos európai parlamenti előretörés az elemzők szerint megkérdőjelezi

  • egyrészt, hogy Macron egy megosztott parlamentben mennyire tudja majd saját gazdaságpolitikáját érvényesíteni, 
  • másrészt, hogy a nacionalista retorikák árnyékában mennyire lesz megvalósítható a tagállamközi fiskális politikák további, jelenleg tervben lévő közelítése.

És akkor a német kormánykoalíció, azaz a kontinens legnagyobb, igaz, jelenleg erősen recsegő gazdasága felett diszponáló szerv tegnapi arcvesztéséről még nem is beszéltünk

Miért gyengül a forint az EP-választás után?

A hazai deviza kissé talán érdekes módon még nagyobbat esett az elmúlt órákban, mint az euró, pedig hazai fronton nem történt különösebb szélsőjobbos EP-előretörés: igaz, a Tisza Párt 7 mandátuma sokak számára egyértelműen meglepetés lehetett nemzetközi fronton. 

A hazai deviza lényegi csúszása ezért minden jel szerint inkább a dollár átfogó és előremutató erősödésének, illetve a ma reggeli inflációs adatoknak köszönhető: a májusi pénzromlás a várt 4,2 százalék alatt, 4 százalékon futott be, ami utalhat arra a befektetők számára, hogy az MNB-nek van további tere csökkenteni a kamatokat, ami a forint támaszának csökkenését, így a hazai deviza várható gyengülését vetíti előre. A forint árfolyama, 11.30-ra fél százalékkal, 393,4 csökkent az euróhoz képest.

A forint piacán ugyanakkor a választás eredményein túl is lesznek izgalmak a héten: a Fed ugyanis szerdán dönt az amerikai alapkamatról, és ugyan a piacok biztosak benne, hogy nem lesz vágás még egy jó ideig a tengerentúlon, Powellék kommunikációja nagyon sokat nyom majd a latban a devizánk közeljövőbeli alakulását tekintve.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.