BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötmilliárd ember ülhet idén repülőre – utasonként csak egy kávé árát tehetik zsebre a légitársaságok

A rekordszámú, ötmilliárd utas rekordbevételhez segítheti idén a légitársaságokat, az utasonkénti nyereség azonban alig egy kávé árára elegendő az IATA előrejelzése szerint.

Remek évük lehet idén a légitársaságoknak, a rekordszámban repülőre szálló utasoknak köszönhetően az eddig vártnál is jóval nagyobb profitot zsebelhetnek be a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss kitekintése szerint.

Suitcases,In,Airport,Departure,Lounge,,Airplane,In,Background,,Summer,Vacation
Rekordszámú utas fordulhat meg a repülőtereken az idén / Fotó: Shutterstock

A légitársaságok nyeresége 30,5 milliárd dollárra nőhet 2024-ben, ami 11 százalékkal múlhatja felül a tavalyi évre becsült profittömeget. A szövetség frissített várakozása sokkal optimistább a tavaly decemberben kiadott 25,7 milliárdos prognózisnál.

A légitársaságok működési eredménye eközben 59,9 milliárd dollár lehet a 2023-as 52,2 milliárdos tételt követően.

A szektor teljes árbevétele 9,7 százalékkal minden korábbinál magasabbra, 996 milliárd dollárra emelkedhet. Az IATA várakozásai szerint az ezermilliárd dollárt súroló forgalmat rekordszámú utassal érhetik el a légitársaságok: 2024-ben 4,96 milliárd ember fordulhat meg a járatokon.

A bevételekkel párhuzamosan a kiadások is új csúcsra, 936 milliárd dollárra hízhatnak, éves alapon 9,4 százalékos többletterhet okozva a légi járatokat üzemeltető vállalkozásoknak.

Emiatt a befektetésarányos megtérülés (ROI) meglehetősen visszafogott, 5,7 százalékos lehet idén, 3,4 százalékponttal alacsonyabb a szektor átlagos tőkeköltségénél. A légitársaságok nettó profitmarzsa is csupán 0,1 százalékponttal javulhat, így 2024-ben is igencsak szűk, 3,1 százalékos haszonkulccsal dolgozhatnak,

Az, hogy utasonként mindössze 6,14 dollárt keresünk, jól mutatja, milyen sovány a nyereségünk – a világ számos részén alig elég egy kávéra

mondta Willie Walsh, az IATA főigazgatója a CNBC-nek.

A légiipari szövetség vezetője az iparágat évek óta sújtó ellátásilánc-problémák megoldására, valamint a szektorra vonatkozó szabályozások, illetve növekvő adóterhek enyhítésére szólította fel a döntéshozókat. Walsh szerint egy üzletbarátabb politika javítaná a légitársaságok képességét a fenntarthatósági beruházásaik felgyorsítására.
 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.