BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
bux, bét értéktőzsde

Újabb nap, újabb történelmi csúcs a pesti tőzsdén

Az elmúlt hónapokban bombaformát mutatott a magyar tőzsde, ma pedig megint rekordot döntött. Ez elsősorban a Richter jó teljesítményének köszönhető.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,41 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 70 647,04 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

bux, bét
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2856 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,51 százalékkal 17 690 forintra erősödött, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 2,1 százalékkal 1024 forintra esett, forgalma 2,5 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 1,94 százalékkal 9465 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6463,73 ponton zárt kedden, ez 10,52 pontos, 0,16 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. 

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a Richter jó teljesítményének köszönhetően tudott a BUX emelkedni. Hangsúlyozta, hogy a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban a befektetők olyan defenzív papírok irányába mozdulnak el, mint a gyógyszergyártók. Hozzátette: a Magyar Telekom egy hete részvény-visszavásárlási programot hajt végre és nagyjából elköltötte a visszavásárlásra szánt keretet. 

Azonban vélhetően még többen ajánlják fel a részvényüket megvételre, így a kereslet és a kínálat találkozásának az eredménye, hogy a cég árfolyama csökkent az elmúlt napokban.

Érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt hónapokban bombaformát mutatott a magyar tőzsde, tavaly decemberben a BUX első alkalommal zárt hatvanezer pont felett, december végén átlépte a 61 ezres szintet, azóta pedig sorra dönti a rekordokat: előbb idén április közepén áttörte a 67 ezres határt, a hónap végén pedig 68 ezer felett zárt. A 69 ezres határt májusban lépte át, majd júniusban megugrotta a 70 ezres küszöböt is, ma pedig újabb történelmi csúcsot ért el.

Ha egy üzlet beindul: ismét olajat talált a Mol Magyarországon

Ismét olajat talált a Mol Magyarországon, erről péntek reggel a tőzsde honlapján számolt be az olajtársaság, amely újabb kutatófúrást mélyített a közép-magyarországi Vecsésen a 2022-ben felfedezett kőolajmező további feltérképezésére. A januárban elkezdett fúrás 41 napig tartott, és 2000 méteres mélységet ért el.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.