BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bumerángként tér vissza a Boeing fenegyereke

A Boeing visszaveszi, ami két évtizede még az övé volt: a kiszervezett Spirit Aero alkatrészgyártót egy 8,3 milliárd dolláros üzlet keretében vásárolja vissza amerikai repülőgép-gyártó. A silány munkát végző Spirit is vastagon hozzájárult az idén botrányt botrányra halmozó Boeing kálváriájához, s integrációjával jobban szem előtt lesz, ami a munka minőségét is pozitívan érinti majd.

Egy hete még 4 milliárd dollárt kínált egykori leányvállalatáért, a Spirit AeroSystems Holdingsért a Boeing, végül 4,7 milliárdért „haza is vihette” a 2005-ben kiszervezett és tőzsdére vitt beszállítóját. Az amerikai repülőgép-gyártó óriás első, részvényenkénti 35 dolláros ajánlatát 37,25 dollárra emelte, ez 12,6 százalékos prémiumot jelent a Spirit részvényesei számára, ha az első ajánlat előtti nap tőzsdei záró árát vesszük alapul – írja a Bloomberg. 

Boeing 
 El,Segundo,,Ca/usa,-,March,7,,2015:,Boeing,Manufactuing,Facility.
Az amerikai Boeing repülőgépgyártó turbulens hónapokon van túl.
A Boeing házon belül oldja meg az alkatrészgyártást / Fotó: Shutterstock

A tranzakció teljes összege a Spirit adósságának átvállalásával együtt eléri a 8,3 milliárd dollárt. Az ügyletnek részese a világ legnagyobb repülőgép-gyártója, a páneurópai Airbus is, amelynek a Boeingről leválva függetlenné vált Spirit is fontos beszállítójává vált, egyben jelezte, hogy blokkolni fogja az üzletet, ha nem találnak megoldást a párhuzamosságok felszámolására. 

Megegyezett a Boeing az Airbusszal

Ez végül sikerült: az Airbus jelképes egy dollárt fizet az ő részegységeit gyártó Spirit divízió eszközeiért, emellett kárpótlásként 559 milliós dollárra is jogosult. Ez a megegyezés kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy a versenyhatósági jóváhagyást is megkaphassa az ügylet.

A Boeinget az utóbbi időszakban ért sorozatos botrányok miatt a posztjáról az év végével távozó Dave Calhoun vezérigazgató közleményében arról írt, hogy az akvizíció

  • a széles utazóközönség,
  • a légitársaságok,
  • az érintett társaságok dolgozói,
  • no meg persze a részvényesek

számára egyaránt fontos mérföldkő, mindenki profitálni fog belőle. Mint arról beszámoltunk, a Spirit visszavásárlására semmilyen oka sem volt a Boeingnek – egészen az év elejéig. Január elején az Alaska Air egyik járatának vészkijárati panelje a levegőben kiszakadt és önállósította magát, ezt követően pedig sorozatban jelentették a repülés- és utasbiztonságot súlyosan veszélyeztető, legkülönbözőbb meghibásodásokat, felkeltve a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) figyelmét. 

Boeing
„Minden bajok okozója”, a kiszakadt vészkijárati panel lavinát indított el / Fotó: AFP

Az inkriminált repülő vészkijáratot a Spirit gyártotta. A Boeingnél számos gyártási-ellenőrzési hiányosságra bukkantak, ezek rendezéséig korlátozták a legsikeresebb modelljük, a 737 MAX-család engedélyezett gyártási volumenét. Miután kiderült, hogy a szálak a nehéz anyagi helyzetben dolgozó Spirit Aeróhoz vezettek, innentől 

a Boeing jobbnak látta, hogy házon belülre hozza a kulcsfontosságú MAX repülőgépek alkatrészellátását.

A beszállítót is megviselte a vizsgálatsorozat, az első negyedévet 617 millió dolláros nettó veszteséggel zárta, de a Boeing énnél is sokkal rosszabbul áll, a cég az első fél évben 8 milliárd dollárt füstölt el azzal, hogy gyáraiban lelassult a termelés. Hogy egyenesbe jöjjön, áprilisban 10 milliárd dollár értékben bocsátott ki kötvényeket, ezzel 58 milliárd dollárra növelve adósságállományát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.