BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kis izgalmakat tartogat a japán jen árfolyama

A befektetők hónapok óta árgus szemekkel követik a dollár-jen árfolyammozgását, illetve a japán jegybank megszólalásait. Jön a fordulat, vagy tovább gyengül a jen?

 Az amerikai és a japán hozamok közti jelentős különbség miatt idén a jen több mint 13 százalékkal gyengült a dollárral szemben. 

Bank of Japan
A japán jegybank épülete / Fotó: Jomiuri Sinbun via AFP

Széttartott a két ország kamatciklusa

A jelenlegi gyengülő trend még tavaly év elején indult, amikor a Fed a gyors ütemű kamatemelési ciklusa vége felé járt, míg a japán jegybank változatlanul fenntartotta a negatív kamatszintet, illetve a hozamgörbekontroll-program keretében a tízéves kötvényhozamot maximum 50 bázisponton tartotta. Azóta a japán jegybank is kamatot emelt, illetve a kötvényhozamot is 1 százalék közelébe engedte, de az így is jelentős hozamkülönbség folyamatosan szívta el a tőkét a japán kötvénypiacról.

Érdekesség, hogy a japán kormányzat és a jegybank döntéshozói az elmúlt hónapokban folyamatosan azt hangoztatták, hogy szorosan követik az árfolyamot, és szükség esetén beavatkoznak, de az elmúlt egy-két hétben ez a kommunikáció megszűnt. Az április végén-május elején történt direkt devizapiaci intervenció során a teljes devizatartalék 4-5 százalékát használták fel, ennek hatására 160-ról 152-ig esett vissza az árfolyam, de egy hónap múlva ismét 160-nál járt a jegyzés.

Egyszerre lép a Fed és a japán jegybank

A következő kamatdöntő ülést a Bank of Japan és a Federal Reserve is egy napon, július 31-én tartja, Japánban hajnalban, míg az Egyesült Államokban este. Jelenleg 60 százalékra teszik az esélyét a piaci szereplők, hogy a japán jegybank újabb, 10 bázispontos kamatemelést hajt végre, míg a Fed szinte biztosan kamattartásról fog határozni, de az utóbbi esetében fontos lehet a szeptember 18-i kamatvágás lehetőségével kapcsolatos jegybanki kommunikáció. 

A japán jegybank lépései közül nem is a kamatemelés, inkább a hozamgörbekontroll-program módosítása lehet hangsúlyosabb, hiszen ha egy nagyobb lépéssel engedik feljebb a tízéves hozamot, megfordíthatja a dollár-jen árfolyamának rövid távú trendjét.

 

A grafikonon jelenleg 160,50-nál húzódik egy fontosabb támasz, melynek szignifikáns letörése esetén nagyobb korrekciós hullám indulhatna, ez esetben akár a 157-es szintig is megnyílhat a tér lefelé. Ha a kamatdöntő ülésekig tovább emelkedik az árfolyam, a 163-as szintre érdemes figyelni, amely erős ellenállást képez, a közelében szintén érdemes lehet a fordulatra utaló jelzéseket keresni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.