BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Váratlan helyről jött az erősítés a forintnak

Jerome Powell, az amerikai jegybank, azaz a Fed elnöke keddi beszédében erősítette a tengerentúli kamatcsökkentési várakozásokat. Ez pedig a forint árfolyamán is érezteti hatását.

Az euró árfolyama szerdán késő délelőttig 24 óra alatt 0,6 százalékkal, 393,14 forintra csökkent, míg a dolláré 0,57 százalékkal, 363,13 forintra esett vissza a bankközi devizapiacon, az euró pedig kismértékben erősödött a dollárral szemben, miután kedden kezdődő kongresszusi meghallgatásán Jerome Powell, az amerikai jegybank, azaz a Fed elnöke erősítette a kamatcsökkentési várakozásokat. 

Hungarian,Forint,,20.000,Forint,,Hungary,,Twenty,Thousand,Forint
forint
dollár
árfolyam
euró
Az amerikai hírek erősítik a forintot / Fotó: Shutterstock

Powell ugyan nem tett utalást a kamatcsökkentés menetrendjére a következő hónapokban, ám arról beszélt, hogy egyre több jel mutat az amerikai munkaerőpiac lehűlésére – írja Árokszállási Zoltán, az MBH Bank elemzési centrumának igazgatója.

Ez pedig az elemző szerint erősítheti azokat a várakozásokat, amelyek szerint már szeptemberben csökkenteni kezdheti az irányadó kamatsávot a Fed. 

Jelenleg a piac több mint 70 százalékos valószínűséggel várja a kamatcsökkentést szeptemberre a Bloomberg adatai szerint. A keddi kismértékű dollárerősödés ezért szerda reggelre – ezen hírek hatására is – megfordult, és kismértékű gyengülés váltotta fel. 

Árokszállási Zoltán kiemeli, a forint árfolyamában az elmúlt napok jelentősebb mozgása után jöhet némi megnyugvás. A bejelentett adóemelések és a vártnál alacsonyabb hazai infláció elsőre gyengíthették a forintot, azonban a hazai híreknél nagyobb súllyal esik a latba a nemzetközi kamatok alakulása. 

Mivel pedig a Magyar Nemzeti Bank vélhetően óvatos marad a kamatcsökkentésekkel, a forint tartós leértékelődése nem indokolt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.