BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harris vezető kampánytémává tette az abortuszt, vitára kényszerítve Trumpot

A demokrata jelölt azzal támad, amiről a republikánus jelölt beszélni sem akart. Pedig mindkét kortestábor vitát követel.

A demokrata jelölt visszalépése alaposan átrendezte az amerikai elnökválasztás kampánytémáit. Háttérbe szorultak az adóviták, és kevésbé érdekesek a vámfenyegetések. Amíg Biden még az abortusz szót is kerülte, Kamala Harris évek óta küzd a nők reproduktív szabadságjogáért.   

donald trump kamala harris
Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke / Fotó: AFP

A republikánus többségű legfelsőbb bíróság 2022-ben utalta tagállami hatáskörbe az abortusz engedélyezését és tilalmát. Kamala Harris azóta kampányol az állami abortuszkorlátozások újabb hulláma ellen.

Érdekes, hogy a republikánusok, mióta elvették az amerikai nőktől az alkotmányos szabadságjogot, a lehető legkevesebbet beszélnek róla. A GOP pártprogramjában egyetlenegyszer szerepel az abortusz szó. 

Donald Trump elnökjelölt és J. D. Vance alelnökjelölt is kerüli a témát.

A The Wall Street Journal friss közvélemény-kutatása szerint a szavazók 51 százaléka szerint a demokrata Harris képes a legjobban kezelni az abortusz kérdését, szemben a republikánus Trumpot preferáló 33 százalékkal. Miközben Harris elmaradt Trump mögött olyan kérdésekben, mint a bevándorlás vagy a gazdaság. 

Meglepő módon még abortuszellenes csoportok is bírálják a republikánusokat a struccpolitikáért. Kristan Hawkins, a Diákok az Életért Akció elnöke szerint 

Harris abortuszvitára kényszeríti a GOP-t, amely nem hallgathat tovább.  

Az ügy fontosságát mutatja, hogy elemzők a republikánus kongresszusi jelöltek 2022-es félidős választási alulteljesítését is ezzel magyarázták. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az abortusz az egyik legfontosabb kérdés, amely nemcsak a demokrata szavazókat mozgósítja, de az egyébként magukat republikánusnak vagy függetlennek valló külvárosi nőket is a demokraták oldalára állítja.

Mike Bocian, egy demokrata közvélemény-kutató, aki David Lee republikánus közvélemény-kutatóval dolgozik együtt, úgy véli: 

okos húzás volt Kamala Harris részéről az abortuszvita reflektorfénybe állítása.  

Az abortusz és a diákhitel kapcsán kialakított eltérő álláspontok magyarázzák azt is, hogy miközben a republikánusok komoly befolyásra tettek szert a 30 év alatti férfiak körében, addig a 30 év alatti nők a demokratákat támogatják. 

Nem véletlen, hogy az abortuszt támogató csoportok 2 millió dolláros reklámkampányt indítanak Harris támogatására, amely az abortuszjogokra összpontosít.

Harris olyan ember, aki nemcsak vitázik, de harcol is az ügyért 

– mondta Mini Timmaraju, a Reproduktív Szabadság Mindenkinek elnöke.

A lobbizás megszokott az amerikai elnökválasztási kampányban. Például a Donald Trump adócsökkentési terveit támogató nagyvállalatok 10 millió dollárt költenek republikánus reklámokra.  

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.