BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új csúcsra kapaszkodott a BUX index

Továbbra is igen jól teljesít a vezető hazai részvényindex: miközben az Egyesült Államokban elsőként rotáció, majd negatív korrekció volt tapasztalható, a BUX újabb csúcsot döntött.

Amennyiben a nemzetközi befektetői hangulat tartósan negatív lesz, mindenképpen számíthatunk itthon is korrekcióra, azaz a Budapesti Értéktőzsdén múlt héten újfent csúcsot döntő BUX-index alábbszállhat, ám ennek egyelőre a technikai kép nem sok jelét mutatja. A vezető részvények közül az OTP fontos szintet tört át, a Mol és a Richter meghatározó szintek között mozog, illetve a Magyar Telekom is oldalazni kezdett.

OTP
A BUX-index legnagyobb összetevője, az OTP részvényének technikai képe

Az OTP árfolyamának a múlt héten sikerült áttörnie a 18 340 forintos ellenállási szintet, a következő meghatározó akadály 18 600 forintnál húzódik, felette pedig 18 770 forintnál találunk ellenállást. Az indikátorok egyelőre nem mutatják a korrekció jeleit, de ha ez mégis bekövetkezik, a 18 340 forintos, majd a 18 ezer forintos szintre érdemes figyelni.

Mol
A Mol  részvényének technikai képe

A Mol kurzusa a 2840 forintos szint felett stabilizálódott, nem tudta azonban áttörni a 2880 forint közelében húzódó ellenállási szinteket, ahol az 50 és a 200 napos mozgóátlag is húzódik jelenleg. Vételi jelzést a 2880–2900 forintos tartomány szignifikáns áttörése, eladási jelzést pedig a 2840 forintos támasz letörése adhat a következő időszakban.

richter
A Richter részvényének technikai képe

Továbbra is izgalmas lehet a Richter mozgása, mely a piros csökkenő trendvonal alatt nyitott, de sikerült visszakapaszkodnia e fölé. Ha nem sérül meg szignifikánsan a következő napokban, továbbra is él a hosszú távú fordított fej és vállak alakzat. A képet viszont némileg árnyalja az MACD-indikátor, mely most készül eladási jelzést adni. Fontos támasz húzódik 9585 forintnál.

magyar telekom
A Magyar Telekom részvényének technikai képe

Nem mozdult el érdemben a Magyar Telekom árfolyama az utóbbi napokban, felül 1100 forintnál látható egy fontos ellenállási szint, míg támaszt egy emelkedő trendvonal, illetve a 30 napos mozgóátlag jelent 1050 forint közelében. Az RSI-indikátor visszajött a túlvett tartományból, ez rövid távra nem pozitív jelzés, viszont nagyobb negatív korrekcióra csak az említett támaszok letörése esetén számíthatunk.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.