BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyenge oldalon araszolgatva vár amerikai iránymutatást a magyar forint

Powell délutáni beszéde nagyot dobhat a forinton, de a piacnak a jövő keddi kamatdöntésre is készülnie kell.

Kivárás jellemzi a forint piacát. Péntek délután a Fed Jackson Hole-i konferenciáján Jerome Powell beszél, ami impulzust adhat a devizapiaci szereplőknek.  

Forint,And,Dollar,Bills,Banknote, forint, dollár,
Kedden kamattartásra számít a forintpiac / Fotó: Shutterstock

Gyenge oldalon araszolgatott a forint péntek délelőtt. Az euró-forint kurzus 393 közeléből 394 fölé emelkedett. 

A piac tétovasága azzal magyarázható, hogy az amerikai jegybank elnöke a Wyoming állambeli Jaskcon Hole-ban szólal fel az év egyik legfontosabb monetáris politikai eseményén péntek délután. A jegybankárok találkozóján elhangzó beszéd nemcsak az amerikai tőzsdéket, de a dollárt és a forintot is alaposan megmozgathatja. Annál is inkább, mert a várakozások szerint, miután az amerikai munkaerőpiac lendülete kifogyott, az infláció pedig a célszint környékén tanyázik, egyre reálisabb a Fed szeptemberi kamatvágása.

Technikai alapon azt látjuk, hogy 

az euró-forint jegyzése fontos szintekhez ért, 

az 50 napos és a 30 napos mozgóátlag, illetve a csökkenő trendvonal képez ellenállási zónát a 393,40–393,90-os tartományban, ahol péntek délelőtt is mozgott a kurzus. Ha szignifikáns áttörésre kerülne sor, akkor a következő ellenállási szintek 394,50-nál, majd 398 közelében adódhatnak. 

A forint számára fontos esemény a jövő hét keddi kamatdöntő ülés a Magyar Nemzeti Bankban. Bár a magyar jegybankárok korábban határozottan kamatcsökkentési pályára állították a forintot, nyáron beszűkült az MNB mozgástere, s ezúttal is

kamattartásra számítanak az elemzők.

Izgalmasan alakul a dollár-forint jegyzése. Éles korrekció indult csütörtökön a dollár-forint árfolyamában, ám végül csak a 355-ös szintet tesztelte vissza egyelőre a kurzus. Áttörés esetén elérhető lehet a 200 napos mozgóátlag 358,64-nál, alul pedig 350-nél húzódik a következő fontosabb támasz. Péntek délben 354,3 közelében jegyezték a dollár-forintot. 

 Először csak a washingtoni hőség elől akartak kimenekíteni egy értekezletet / Fotó: Bloomberg / Getty Images

Mi várható délután?

A Sziklás-hegység koronaékszerét még 1982-ben választotta ki Paul Volcker, a Fed akkori elnöke, aki a washingtoni hőség elől akart kimenekíteni egy értekezletet. A témákat minden évben bejelentik, a konferenciáról tudósítások jelennek meg, de belépőt jobbára csak kiválasztott jegybankelnökök és tanácsadóik körében osztogatnak. Ott is csak módjával. Bár

a Fed „házi újságírója”, Jon Hilsenrath egyszer azt találta mondani, hogy a büfében zajlanak a legfontosabb szakmai viták, 

kár lenne lebecsülni a zárt körű bankárklub jelentőségét.

Korábban az egymást követő Fed-elnökök rendre itt jelentették be a nagy válságkezelő intézkedéseket. Most Jerome Powell Fed-elnöktől azt várják, hogy beszédével pályára állítja a világpiacot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.