BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árnyék vetül ránk Németország felől, de remény is

Németországban jó esély van a technikai recesszióra, de ennek kézzel fogható jelei nem látszanak. Egyelőre.

A recessziós aggodalmak Németországban is felütötték a fejüket, márpedig a magyar gazdaság ezer szállal kötődik Európa legnagyobb gazdaságához, így jelentős mértékben függ is a teljesítményétől. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha a pangás folytatódik, akkor bizony recesszióba csúszhatnak a németek. Márpedig ezen a nyáron alig van jele a remélt fellendülésének. A GDP 0,1 százalékkal zsugorodott a legutóbbi negyedévben és ha a harmadik negyedév is negatív lesz, akkor már technikai recesszióról lehet majd beszélni. 

Rainy day in German capital, Berlin
Németországban is felütötte fejét a recessziós aggodalom / Fotó: AFP

Mégis reménykedik Florian Heider, a Frankfurti Leibniz Pénzügyi Intézet igazgatója, mondván, 

a bérek emelkedése túlságosan dinamikus ahhoz, hogy valódi recesszió alakuljon ki, 

ezért sanszos, hogy a fogyasztás tisztességes szinten stabilizálódik. Vagyis válság van, de megmaradt a remény, amit az is táplál, hogy a német feldolgozóipar 1,4 százalékkal bővült júniusban, hó per hó alapon. Ezen belül kiugró volt az autóipar  7,5 százalékos növekedése. 

Mennyit jelent egy „még”?

Oliver Rakau, az Oxford Economics munkatársa úgy véli: 

jelenleg még nem láthatóak a valódi recesszió jelei, de a hangsúly a „még” szón van,

mert Németország erősen függ az exporttól, s ez a terület nem fest jól. Júniusban 3,4 százalékkal esett vissza a német export – közölte szerdán a Szövetségi Statisztikai Hivatal. Különösen a Kínába irányuló export hanyatlott, ott 7,7 százalékos a mínusz.

Meglepetésként nem érhette a piacot a nyári német pangás, hiszen a német kereskedelmi és ipari kamara (DIHK) már májusban egész évre stagnálást prognosztizált, ami ráadásul még optimistább is volt, mint az év eleji recessziós várakozásuk.  

Tiszta szerencse a kínzó munkaerőhiány

Izgalmas összevetésekre kínál alkalmat, hogy az Egyesült Államokban és Németországban is erősödik a recessziós aggodalom. Ám elemzők szerint, van egy lényeges különbség a tengerentúli és itteni képlet között. Amíg a tengerentúlon épp a munkaerőpiaci folyamatok miatt villognak a recessziós vészjelzések, addig 

Németországban a munkaerőhiány miatt a gazdaság stagnálása nem növelte észrevehetően a munkanélküliséget.

Júniusban a foglalkoztatottak száma mintegy 8 ezerrel nőtt a német gazdaságban.

Kérdés, hogy meddig támaszkodhat a német gazdaság a munkaerőhiányra? Érdekes adalék, hogy Németországban  a mérések 2016-os kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a cégcsődök száma júliusban a hallei IWH gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint. A növekedés az előző hónaphoz képest 20 százalékos, az előző év júliusához képest 37 százalékos volt. A júliusi adat 46 százalékkal haladta meg a 2016–2019 közötti, azaz a koronavírus-járvány előtti évek júliusi átlagát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.