BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpattant a Mol a kamatdöntésre

A BUX 0,7 százalékos emelkedéssel, 73 558 ponton búcsúzott a parkettől kedden. Az azonnali részvényszekció forgalma 9,3 milliárd forint volt.

Jót tett a hazai börzének a Magyar Nemzeti Bank kamatvágása, de általában is kedvezően alakult Európában a befektetői hangulat. A BÉT keddi zárása időpontjában jellemzően a pozitív tartományban tartózkodtak a kontinens tőzsdeindexei.

Budapest,,Hungary,-,July,8,,2024:,Mol,Logo,On,An
Fotó: Shutterstock

A BUX 0,7 százalékos emelkedéssel,  73 558 ponton búcsúzott a parkettől. Az azonnali részvényszekció forgalma 9,3 milliárd forint volt.

A blue chipek közül a Mol 1,3 százalékkal, 2668 forintra, az  OTP 1,2 százalékkal, 18 725 forintra drágult.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A Magyar Telekom, amelynek árfolyam-alakulásán még mindig érzékelhető a Scope Ratings kedvező hitelminősítése a hétfői ralit követően 0,6 százalékkal, 1046 forintra erősödött.

Egyedül a Richter nem tudott hétfői záróára fölé kerekedni, a gyógyszerpapír kurzusa a reggel bejelentett extra bevétele dacára 0,7 százalékkal, 10 770 forintra csökkent.

A forintot nem gyengítette a kamatvágás, sőt csekély mértékben még izmosodott is. Az euróért 394,6 forintot kellett adni késő délután a bankközi devizapiacon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.