BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiábrándító adatok után szánkázott a gépgyártó, de a huppanásra felébredtek a vásárlók

Vannak pozítivumok a DM-Ker gyorsjelentésében. Felére olvadó árbevétel mellett is nőtt az EBITDA, és a tavasszal indult reorganizációtól a második fél évben már profitot remél a gépgyártó menedzsmentje.

Csütörtök reggel még a DM-Ker vezette a vesztesek listáját a pesti tőzsdén bő 7 százalékos zuhanással. Nem véletlenül, ugyanis a mezőgazdasági és építőipari gépgyártó kiábrándító árbevételi és profitszámokat közölt a féléves gyorsjelentésében szerdán piaczárás után. Délelőtt azonban mínusz 1 százalék közelébe kapaszkodott vissza a kurzus.

LUS_299320200130 Budapest Budapesti Értéktőzsde  BÉT Becsengetés Megkezdődött a kereskedés a      A gépgyártó DM-KER Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén.Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG
Felére olvadó árbevétel mellett nőtt a gépgyártó DM-Ker EBITDA-ja / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Elhúzódó háború, magas kamatok, hiányzó pályázatok

Az értékesítés nettó árbevétele 3,05 milliárd forint volt az idei első fél évben, míg a tavalyi év azonos időszakában 6,04 milliárd forint.

Az első hat hónap nettó eredménye 208 milliós veszteség, 

szemben a tavalyi első fél év 14 milliós nyereségével.

Az árbevétel apadását az ukrajnai háború elhúzódásával, az uniós források elapadásával és 

a politikai szezonalitásból adódó gazdasági lassulással magyarázzák. 

Az építőipart továbbra is erős visszaesés jellemezte, s pályázati támogatások hiányában a mezőgazdasági gépek piaca is pangott. A kormányzati projektek nagy részének törlése és a hitelkamatok magas szintje a gépértékesítés üzletágat rendkívül negatívan befolyásolta. 

A második fél évre már profitot ígérnek

Feltűnő, hogy az árbevétel 50 százalékos csökkenése ellenére 

az EBITDA több mint 40 millió forinttal, közel 199 millióra emelkedett, 

míg az EBIT 82 millió forinttal javult, s mínusz 34 millió lett. 

Az EBIT és az EBITDA javulásának magyarázata, hogy idén tavasszal az igazgatóság elnöke, egyben a vállalat legnagyobb részvényese, Bátor Ferenc vette át a vezérigazgatói feladatokat, s a gépgyártó cég új menedzsmentje reorganozációs programot indított. A kiadási szerkezet változását jól jellemzi, hogy az operatív működési kiadások, vagyis a személyi jellegű kiadások és az ELÁBÉ nélküli anyag jellegű ráfordítások átlagos havi összege tavaly még átlagosan 160 millió volt, míg idén júniusra ez az összeg már 124 millió forintra csökkent.
Módosítottak a vállalat üzleti stratégiáján, s 

az újgép-értékesítés helyett az „after sales” területekre fókuszálnak, 

vagyis bővítik a szervizszolgáltatásokat és alkatrész-értékesítést. 
A változások hatása már júniusban is megmutatkozott, s a menedzsment szerint a reorganizáció a második fél évre már előreláthatólag pozitív eredményt és nyereséges működést tesz lehetővé. 

Másfél évtizedes iparági tapasztalat

A DM-Ker több mint 16 éves piaci tapasztalattal rendelkező, építőipari és mezőgazdasági gépek forgalmazásával, szervizelésével, bérbeadásával, valamint alkatrészek forgalmazásával foglalkozó középvállalkozás, nagyrészvényesei évtizedes iparági tapasztalattal rendelkeznek. Korábban elsősorban 

  • bányászati és 
  • építőipari gépek kereskedelmével, 
  • valamint használt, de jó állapotú gépek értékesítésével foglalkozott. 

Az évek során organikus fejlődésének köszönhetően több elismert nemzetközi gépgyártó, többek között 

a Bobcat, a Doosan, az Agrifac kizárólagos magyar importőre, illetve márkaképviselője

 lett.

Ébrednek a vásárlók

A részvény a kereskedés első órájában közel 2 milliós forgalmat generált. Kezdetben nyomasztó túlsúlyban voltak az eladók, ám később a vásárlók is felébredtek, s délelőtt a mélypontról szintén meredeken felfelé tartott a jegyzés, 1 százalékos mínusz közelébe enyhítve az esést. 

Pár hónapos visszatekintésben pedig azt látjuk, hogy a reorganizáció nyomán

 szinte tapintható az emelkedő trend az árfolyamgrafikonon.

Az elmúlt három hónapban 32 és 37 forint között mozgott a kurzus, szerdán 36 forinton zárt, a csütörtöki nyitás után 33 forint közelébe süllyedt. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.