BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Intenzíven gyengül a forint

Német recessziós aggodalmak húzódhatnak a háttérben.

Meredeken gyengül hétfőn délelőtt a forint. Ám ez most csupán újabb lépcsője a múlt héten indult grádicsolásnak. Ráadásul pénteken még együtt mozgott a zlotyval a magyar fizetőeszköz, ám a lengyel deviza most erősödik. 

Hungarian,Forint,Exchange,Rate:,Hungarian,Forint,Coin,Placed,On,A
Fotó: Shutterstock

Hétfőn reggel még 396,7 közelében jegyezték az euró-forintot, ám a tőzsdenyitás környékén már 397,5 közelében járt a kurzus. Miközben a múlt hét közepén még a 394-395-ös ellenállási zónában birkóztak egymással a vásárlók és az eladók a forintpiacon. 

A 397,5-ös euró-forint szint azért érdekes, mert itt fontos technikai ellenállás húzódik, s 

ennek áttörésével már a 400 forintos euró előszobájába lépne a magyar fizetőeszköz.

A mostani forintgyengülés annál is feltűnőbb, mert a régiós versenytárs lengyel zloty kissé magához tért, s 4,27 közelében az erős oldalon kereste az irányt az euró ellenében. Ami nem meglepő, hiszen pénteken az amerikai jegybankárok által preferált inflációs mutató, a személyes fogyasztási kiadások (PCE) árindexe arra utalt, hogy augusztusban csökkent az árnyomás az amerikai gazdaságban. 

Megerősítve a tengerentúli kamatcsökkentési várakozásokat, 

s amikor a dollár alól kivágják a kamatot, akkor feltörekvő piaci devizák, köztük a visegrádi fizetőeszközök (magyar forint, lengyel zloty, cseh korona) jellemzően erősödni szokott. Ahogy történt ez péntek délután az amerikai adatközlést követően.

A forintgyengülés hátterében a német gazdaság pályáját illető aggodalmak állhatnak. Múlt héten kiábrándító európai BMI (beszerzésimenedzser-index) adatok érkeztek. Márpedig 

ez a mutató általában az elsők között jelzi a közelgő recessziót,

amennyiben a beszerzési menedzserek tevékenysége nagyban meghatározza a vállalatok jövőbeni kibocsátását. A forint attól szenvedhet most jobban, mint a régiós devizák, mert a magyar gazdaság szorosan kapcsolódik a német gazdasághoz. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.