BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indul a 4iG saját részvényeinek visszavásárlása

A közgyűlési felhatalmazás alapján fogadta el a részvény-visszavásárlási programot a cég igazgatósága. Egymilliárd forintot költhet saját részvényeire a 4iG.

Sajátrészvény-visszavásárlási programot fogadott el részvényopció-programokból eredő kötelezettségei teljesítése, valamint a részvényalapú ösztönzési rendszerének működtetéséhez szükséges részvények beszerzése érdekében a 4iG – közölte szerdán, tőzsdezárás után a távközlési csoport.

Budapest, 2023. június 3.
A 4iG Nyrt. informatikai-technológiai vállalat székháza a Szépvölgyi Irodaparkban, a főváros III. kerületében, a Montevideó utcában. A vállalat elnevezésében a 4i az International (nemzetközi), Innovative (újító), IT (információs technológia) és Investment (befektetés) angol szavakra utal, míg a G a group, vagyis (cég)csoport utalással rendelkezik.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
magyar műholdak
Egymilliárd forintot költhet saját részvényeire a 4iG / Fotó: Róka László

A 4iG megbízása alapján eljáró befektetési szolgáltató péntektől 2025. március 31-ig összességében legfeljebb egymilliárd forint ellenértékért, és maximum egy millió darab 4iG-törzsrészvényt vásárol a BÉT-en azzal, hogy a 4iG saját részvényeinek össznévértéke nem haladhatja meg mindenkori alaptőkéjének 5 százalékát.

Ha a saját részvények darabszáma eléri az egymilliót, vagy a programra előirányzott egymilliárd forintos keretösszeg kimerül, vagy a saját részvények össznévértéke eléri a társaság mindenkori alaptőkéjének 5 százalékát, minden egyéb feltételtől függetlenül a program lezárul.

A befektetési szolgáltató egyik kereskedési napon sem vásárolhat a 4iG törzsrészvényeiből a részvények szeptember havi átlagos napi fogalmának (42 210 darab) 25 százalékát meghaladó mértékben. A vételár pedig nem lépheti túl a BÉT-en kötött legutóbbi független ügylet árfolyama és a BÉT-en aktuálisan érvényes legmagasabb független vételi ajánlati árfolyam közül a magasabbat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.