BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ralizik az OTP, nagy esésbe kezdett a forint: izgalmasan indul a keddi kereskedés

A forint az euróval szemben tartja magát, a dollárral kapcsolatban azonban már egészen más a helyzet: a zöldhasú nagy lendületet vett a tegnapi Powell-beszéd után, ezért jelenleg gyakorlatilag minden devizával szemben menetel. A BÉT blue chipjei is hasonlóan jó formában vannak.

Lendületes kezdték a keddi napot a BÉT nagyjai, a blue chipek mindegyike zöldben jár a nyitást követő percekben. A BUX index 0,45 százalékkal 74 227 pontig ugrott a gongszót követően.

BÉT
Jól kapták el a BÉT nagyjai a rajtot, a forint viszont rossz formát mutat a dollárral szemben / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Felfelé indult meg a BÉT, felemás formában a forint

Az OTP árfolyama 0,72 százalékkal 18 795 forintig, a Mol 0,45 százalékkal 2680 forintig, a Richter 0,09 százalékkal 11 000 forintig, a Magyar Telekom kurzusa pedig 0,38 százalékkal 1054 forintig erősödött a nyitást követően. 

A jó befektetői hangulat nem korlátozódik a hazai parkettre: a nyugat-európai indexek döntő többsége zöldben jár a kereskedés első perceiben, a német DAX 0,34 százalékos, a brit FTSE 0,12 százalékos, az átfogó EuroStoxx pedig 0,06 százalékos pluszt mutat a nyitást követően.

Adatfronton a befektetők ma kiemelt figyelmet fordítanak majd az eurózóna 11 órakor érkező inflációs adataira, melyekből megpróbálnak majd következtetni az EKB várható kamatpályájára, hazai fronton pedig már túl vagyunk az adatközlésen: hajnalban megjelentek ugyanis a külkereskedelmi mérleggel kapcsolatos adatok, melyek további romlást mutatnak az egyenleget tekintve.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint felemás formában kezdte a napot, az euróval szemben 0,04 százalékkal 397,06-ig erősödött, minden bizonnyal Lagarde EKB-elnök tegnapi, kifejezetten galamb hangvételű beszéde nyomán. Az eurózóna monetáris politikai vezetője kifejezetten baljós képet festett le a kontinens gazdaságáról, ami erősítette a kamatvágásaikkal kapcsolatos várakozásokat. 

A dollárral ezzel szemben lényegi gyengülést látunk, jelenleg 0,2 százalékos a napi mínusz, 357,2-en adják a zöldhasút a devizapiacon. A dollár nem csak a forinthoz, de a tágabb devizakosárhoz képest is jó formában van, ennek hátterében Powell tegnap esti beszéde állhat. A Fed feje arra utalt, hogy a továbbiakban csak 25 bázisponttal vágják majd az irányadó kamatot a világ legnagyobb gazdaságában, nem pedig azzal az 50 pontos léptékkel, amit sok befektető valószínűsíteni kezdett a testület legutóbbi ülését követően. A lassabb monetáris lazítás tankönyv szerint táplálja a dollár lendületét, mivel vonzóan tartja az amerikai kamatkörnyezetet – a dollár így teljesen érhető módon erősödik a legtöbb fronton.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.