BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Elon Musk beadta a derekát, visszatér az X Brazíliába

Az X-et azután tiltották be Brazíliában, hogy a közösségi oldal bezárta irodáját az országban és jogi képviselőt sem nevezett ki, hogy így kerülje el a brazil törvények betartását. Végül Elon Musk engedett.

A brazil legfelsőbb bíróság engedélyezte, hogy az X újraindítsa szolgáltatását az országban, miután a közösségi médiaplatform visszakozott és eleget tett a bírósági ítéleteknek. A platform milliárdos tulajdonos, Elon Musk korábban ellenállást ígért.

Brazília számít az X hatodik legnagyobb piacának / Fotó: AFP

Mint ismert augusztus végén a legfelsőbb bíróság bírája, Alexandre de Moraes elrendelte az X betiltását a közösségi hálózat tulajdonosával, Elon Musk milliárdos üzletemberrel hónapokig folytatott vita után. Alexandre de Moraes szerint a platform nem lép fel eléggé a gyűlöletbeszéd és a hamis hírek terjesztése ellen.

Musk a lépést törvénytelennek, a bírót pedig gonosz diktátornak nevezte. Az X nem tett eleget a törvényszék követelésének, a kiszabott pénzbírságokat pedig nem fizette meg. Musk az X brazíliai irodáját már augusztus közepén bezárta azzal az indoklással, hogy tart a helyi képviselők őrizetbe vételétől. 

A Reuters emlékeztet: milliárdos üzletember korábban azzal érvelt, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát védi, de végül beadta a derekát. Érdemes megemlíteni, hogy idén áprilisban a Statista adatai szerint Brazília számított az X hatodik legnagyobb piacának, mintegy 21,5 millió felhasználóval. Ugyanakkor a felhasználók a tilalmat VPN segítségével kijátszhatták.

A pénzügyi világ óriáscetje – Izzadhatnak a bankok, amelyek Elon Muskkal üzleteltek

A Twitter 44 milliárd dolláros felvásárlása fájdalmas volt a hitelezők számára. Elon Musk azonban külön kategória az őt finanszírozó nagybankoknak, egyike a pénzügyi világ óriáscetjeinek. A bankok számára azonban az igazi kérdés az, hogy vajon hosszabb távon keresnek-e pénzt – s ha igen, mennyit – a Muskkal való kapcsolatukból. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.