BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszahúzódott 400 forint alá az euró kurzusa a kamatdöntésre

A vártnak megfelelő kamatdöntést hozott az MNB. A forint erősödéssel reagált.

Nem változtatott az eddigi 6,5 százalékos alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank – közölték délután kettőkor a hírt. Az elemzői várakozások is ezzel a döntéssel számoltak előzetesen.

forint Árfolyam-előrejelzés: a feltörekvő piaci devizák számára sorban érkeztek a rossz hírek – és nem csak a jelen alakul, hanem a jövő is Stack,Of,Hungarian,Banknotes,Money,(forints).,Europe,Hungary
Erősödött a forint / Fotó: Shutterstock

A forint árfolyama azonnal reagált, és néhány percen belül az euró a 400 forintos lélektani határ alá került. Jelenleg is 400 forint körül billeg a kurzus. A dollárért pedig 369,7 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon negyed három körül.  

Nem okozott meglepetést a jegybank mai döntése a kamatok tartásáról. Virág Barnabás, a jegybank alelnöke az elmúlt időszakban többször is jelezte, hogy októberben ismét szünetet tarthat a jegybank a kamatcsökkentési ciklusban, de a jegybank által a kamatvágás feltételeként meghatározott tényezők, illetve az elmúlt időszak jegybanki gyakorlata is ebbe az irányba mutatott

– kommentálta a hírt Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior makrogazdasági elemzője.

A külső gazdasági környezet, a pénzpiaci hangulat kedvezőtlenül változott szeptember óta. Az Egyesült Államokból érkező makroadatok nyomán az amerikai kamatvárakozások felfelé tolódtak, miközben az Európai Központi Bank, leginkább a vártnál gyengébb gazdasági aktivitás nyomán, októberben ismét kamatot vágott. 

De a pénzpiaci helyzetet, a befektetői kockázatvállalási hajlandóságot a közel-keleti konfliktus kiéleződése is rontotta, amely negatívan érintette a feltörekvő piaci devizákat. 

E két tényező együttesen a forintot a lélektani 400-as szint fölé gyengítette az euró ellenében

– emelte még ki az elemző.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.