BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Prágából kaphatta a mai pofont a forint árfolyama

Nehéz feladat előtt állt, aki meg akarta magyarázni a közép-európai devizák szerda reggel elindult mozgását. A forint árfolyama délelőtt tandemben gyengült az euróval szemben a cseh koronával és a zlotyval, ami nemzetközi fejleményre utalt, de ilyen közös okot nem lehetett felfedezni, amíg meg nem érkezett a válasz – Prágából.

Nem ritka, hogy együtt mozog a három szabadon lebegő fő közép-európai deviza árfolyama, és ilyenkor közös okot lehet sejteni – akár olyat, amely a feltörekvő piacokra egyaránt hat. Ez történt szerdán is, a közös mozgatót azonban nehéz volt megtalálni, és amikor vélhetőleg igen, az rámutat, mennyire érzékenyek a régió devizái jelen pillanatban. Akit meghökkentett, netán pénztárcáján keresztül fájón érintett a forint legutóbbi visszavonulója, az ezt már korábban is sejtette.

A forint árfolyama a cseh koronát követte, és csatlakozott a sétához a lengyel zloty is Bullish,Huf,Stopped,By,Bearish,Eur.,Foreign,Exchange,Market,3d
forint
A forint árfolyama az euróval szemben a cseh koronát követte, és csatlakozott a sétához a lengyel zloty is / Fotó: Shutterstock

A délelőtti órákban a forint, a cseh korona és lengyel zloty 0,2-0,3 százalékot gyengült az euróval szemben. A forint esetében azért volt ez különösen zavarba ejtő, mert a kora reggeli órákban elsőre a 400-as vonal felé indult el, reményt keltve, hogy az elmúlt napok kísérletei után sikerül visszaevickélnie a 3-assal kezdődő árfolyamszintekre. Ehelyett délre 401-en túlra rántották.

Forintárfolyam gyengülése: a nem működő magyarázatok, és a működő

  • Mivel látható volt, hogy a cseh koronát is ugyanúgy megrántották, és csatlakozott ehhez a zloty is, ilyenkor az ember automatikusan az euró-dollár árfolyamra pillant rá, hiszen a dollár erősödése gyakran a feltörekvő piaci devizák eladásával járt. Csakhogy a dollár nem erősödött, hanem valamelyest gyengült. Ez a magyarázat NEM MŰKÖDIK.
  • Egy másik tipp: ezek a devizák, lévén a régió energiaimportőr, időnként az energiaárakra is érzékenyek. Az olajár csökkenése az utóbbi időben segítette őket, de netán történt volna tegnap óta valami a Közel-Keleten, ami az olajár emelkedését okozta? És csakugyan: a Világgazdaság is jelentette, Izrael visszatáncolt, már nem sugallja, hogy nem támad meg iráni olajinfrastuktúra-létesítményeket – ez negatív. Csakhogy: az olajár inkább csak stabilizálódott erre a hírre, mint hogy elindult volna magasabbra. Már majdnem, de ez a magyarázat SEM MŰKÖDIK.
  • Nagyot gyengült a rubel is. Előfordult már, hogy a többi európai feltörekvő piaci deviza az orosszal korrelált, de ahhoz nagy nemzetközi felfordulásnak kellett lennie, a rubel jelenlegi gyengülése viszont inkább belföldi monetáris politikai okokra vezethető vissza. A magyarázat NEM MŰKÖDIK.
  • A délelőtt már majdnem véget ért, amikor a Bloomberg hírügynökség rövid anyagban közölte Tomas Holub cseh jegybanki döntéshozó nyilatkozatát, amely szerint a cseh gazdaság enyhe antiinflációs hatásokkal szembesül, ami agresszívebb monetáris politikai lazítást, azaz kamatcsökkentést engedhetne meg az év hátralévő részében. A régiós devizák ugyan már azelőtt gyengültek, hogy a pénzügyi piacokon erősen figyelt Bloomberg-terminálokon kijött volna a hír, de mindezeket Holub az ING reggelijén mondta. Ráadásul a gyengülés a korona piacán kezdődött, és onnan ragadt át a forintra, majd a zlotyra is. Ez a „megfertőzős” magyarázat, pláne másik híján, MŰKÖDIK.

Ellene szólhatna, hogy a jegybankár a cseh gazdaságról nyilatkozott, de a régiós devizapiaci kereszthatások időnként működnek, különösen ideges helyzetben, amikor fogódzót keresnek az irány után tapogatódzó dílerek. 

A devizapiacon hol külön szemlélik a devizákat, hol csoportba állítják őket. A közép-európai devizák messziről nézve egy csoportba sorolhatók abból a szempontból, hogy régiószerte a kamatcsökkentés a trend – igaz, hogy a lengyeleknél sokkal lassabb a várt ütem, ezért is logikus, hogy a zloty később reagált, majd délután vissza is korrigált egy időre. Ugyancsak közös pont az érzékenység bizonyos geopolitikai kockázatokra – főleg a forint, és legkevésbé a zloty esetében.

 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.